Középfutamba jutott a férfi kenu kettes is

Az Adolf Balázs, Hajdu Jonatán kenu kettes a második helyen ért célba a reményfutamában 500 méteren, ezzel középfutamba jutott a párizsi olimpián.

A magyar egység délelőtt negyedik lett az első pályáján, ezért kellett még egyszer vízre szállnia. Az új párost alkotó magyarok, akik mindketten voltak már olimpián, a júniusi Európa-bajnokságon pedig hajszállal maradtak le a dobogóról, a világbajnoki címvédő német duóval, Peter Kretschmerrel és Tim Heckerrel lapátoltak együtt másodszorra is, mellettük pedig kazah és cseh egység versenyzett. Csak az utolsó helyet kellett elkerülni, mert három továbbjutó volt.

hirdetés

A németek ezúttal féltávnál már vezettek és magabiztosan nyertek, a magyarok pedig jó rajt után az élen haladtak, aztán a második helyen lapátoltak, a végén pedig a felzárkózó cseh Fuksa testvérek, Petr és Martin elől, hajójuk berúgásával kaparintották meg a második helyet. A középfutamot és a döntőt csütörtökön rendezik.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Gyuricza Róbert/MTI

hirdetés