Az utolsó utáni pillanatban cserélték le Oláh Barbarát, így nem állhatott rajthoz a párizsi olimpián

Oláh Barbara nem indult Párizsban Fotó: Oláh Barbara / Facebook

A Kopp Békéscsabai Atlétikai Club versenyzője Oláh Barbara gyaloglóként, Riót és Tokiót követően Párizsban is indult volna, ám az utolsó utáni pillanatban az Atlétikai szövetség sportszakmai igazgatója Récsei Ritát indította helyette.

Oláh Barbara számára úgy ért véget a párizsi olimpiai játékok, hogy az el sem kezdődött. A békéscsabai sportoló vegyes váltóban, maratoni távon indult volna Venyercsán Bencével, ám végül Récsei Rita indult helyette.

hirdetés

Oláh Barbara a Facebook oldalán így kommentálta a történteket:

„Sajnos az Atlétikai szövetség sportszakmai igazgatója úgy határozott, a mai versenyen NEM én fogok rajthoz állni. Az indoklása, hogy nem vagyok olyan jó formában, mint az a gyalogló hölgy, aki ma versenyzett.”

„Arról, hogy én milyen formában vagyok információjuk nem volt, hiszen nem kérdezték. Utoljára június végen láttak versenyezni, ahol 10.000-en egyéni csúccsal lettem második Rita után.”

„Azt is mindenki tudta, hogy engem márciusban megműtöttek, így 3 hónap alatt tudtam, olyan állapotba kerülni, hogy jól teljesítsek. Sajnos, azt csak mi tudjuk mennyivel jobb állapotban vagyok most!”

„Köszönöm mindenkinek a rengeteg szurkolást, biztatást! Én minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy lehetőséget kapjak, ez most nem volt elég” – fogalmaz a posztban.

Hozzáteszi, hogy üzenetekre egyelőre nem szeretne válaszolni. „Pár napra még szükségem van ezt feldolgozni. Át gondolni hogyan tovább….vagy van-e értelme így tovább!” – írja.

A Venyercsán Bence, Récsei Rita páros egyébként a 21. helyen végzett szerdán a párizsi olimpián a gyalogló vegyes csapat versenyben.

hirdetés