Vetélkedőt hirdet a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

jópálya vetélkedő

Tanműhelylátogatással egybekötött vetélkedőt hirdet a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A sütés-főzés, cukrászat, turizmus iránt érdeklődőket a Békéscsabai Szakképzési Centrum Zwack József Technikum és Szakképző Iskola tankonyhájába, a barkácsolás, festés-mázolás, tapétázás iránt érdeklődő csapatokat pedig a BSZC Kós Károly Technikum és Szakképző Iskola tanműhelyébe várják.

„Sokat gondolkodtunk, milyen vetélkedővel tudjuk megszólítani a diákokat és a tanárokat. Igen, a pedagógusokat is, hiszen, ha ők nem figyelnek fel a plakátunkra, akkor el sem jut a gyerekekhez a felhívás. Márpedig az iskolák naponta kapnak felkérést különböző versenyekre, ki kellett tűnnünk a tömegből. Olyat szerettünk volna mutatni, ami szórakoztatja a gyerekeket, de segíti is a pályaorientációban, sőt betekintést is nyerhetnek a középiskolai tanműhelyekbe, ahova egyébként kevesen jutnak be. Óvakodunk a verseny szótól: ez ugyanis nem verseny, amit mindenáron meg kell nyerni. Hiszünk abban, hogy itt a tapasztalattal mindenki nyer, de persze senki sem tér haza üres kézzel sem” – mondta Mészárosné Szabó Anna, az iparkamara szakképzési osztályvezetője.

hirdetés

A megmérettetés ebben az évben három ágazatot ölel fel: a turizmus-vendéglátást és a fa-, és építőipart. Az a cél, hogy a felső tagozatosok jobban belelássanak az ide tartozó szakmákba, de ne csak az elméleti tudásukat használják, hanem próbálják ki magukat kétkezi munkában is. Éppen ezért 3 fős, hatodik-hetedik-nyolcadik osztályos csapatokat várnak (fiúkat-lányokat vagy éppen korosztályokat vegyesen is), hiszen lehet, hogy az egyik csapattag a tortadíszítésben, a másik meg a koktélkészítésben kiváló, vagy éppen valaki kiválóan burkol, a másik pedig szívesen barkácsol.

hirdetés

Részletek a JóPálya- és a Tiéd?! Facebook oldalon, a tovabbtanulasbekes.hu oldalon, a palyaorientacio@bmkik.hu e-mail címen, vagy a +36-30-297-1343-as telefonszámon lehet. A csapatok október 11-ig jelentkezhetnek egy beugró kérdéssor kitöltésével. A kamara a programot a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósítja meg.