Észak-Korea szerint összhangban volna a nemzetközi joggal katonákkal segíteni Oroszországot

Kárpátalja, drón, orosz, Ukrán háború, párizs, olimpia

Összhangban volna a nemzetközi joggal, ha Észak-Korea katonákat küldene Oroszország támogatására Ukrajna ellen – jelentette ki pénteken Kim Dzsongju észak-koreai külügyminiszter-helyettes, anélkül, hogy megerősítette volna ilyen lépés megtörténtét.

„Amennyiben valóban lenne olyan dolog, amiről a világ sajtója cikkezik, akkor úgy vélem, az összhangban volna a nemzetközi jog előírásaival, noha nyilvánvalóan lesznek olyan erők, amelyek ezt illegálisnak próbálják feltüntetni” – fűzte hozzá.

hirdetés

Kim Dzsongju, aki minisztériuma oroszországi ügyekért felelős helyettes vezetője, a KCNA állami hírügynökség által idézett angol nyelvű közleményben hangsúlyozta: a külügyminisztérium nem avatkozik bele a védelmi tárcához tartozó ügyekbe.

A kijevi vezetés és nyugati szövetségesei is azt állítják: bizonyítékuk van arra, hogy Phenjan katonák ezreit küldte Oroszországba, ahol később bevethetik őket az Ukrajna elleni harcokban. Korábban mind Moszkva, mind Phenjan alaptalan szóbeszédként utasított vissza ilyen értesüléseket.

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön azonban arra az újságírói felvetésre, miszerint műholdas felvételek szerint észak-koreai katonák vannak Oroszországban, azt mondta: a képek „komoly dolgok, és ha vannak ilyenek, az azt jelenti, hogy tükröznek valamit”. Hangsúlyozta, hogy az Oroszország és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) közötti együttműködés a két ország belügye.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken az ukrán hírszerzésre hivatkozva azt állította, hogy Oroszország október 27-28-án küldi harcba az első észak-koreai katonai egységeket.

MTI

hirdetés