November 25-én megérkezett a Városháza elé Békéscsaba karácsonyfája, a szakemberek beleemelték, és belefaragták a talpába. A következő napokban pedig a díszeket is megkapja, így december elsején, advent első vasárnapján teljes pompájában ragyoghat.
A jaminai Wagner utcából, egy család kertjéből érkezett a felajánlott fenyő, amely hét méter magas, és a szakemberek szerint elég egészséges és szabályos ahhoz, hogy betöltse idén a karácsonyfa szerepét a város főterén. Hétfőn reggel kivágták, majd a Szent István térre szállították, ahol egy daru segítségével beemelték a talpába. A következő napokban kerül rá a fényfüzér, több száz dísszel együtt. Január 6-ig pompázik majd a karácsonyfa, Vízkeresztkor lebontják és felaprítják, végül szociális célú tűzifa lesz belőle.
Ez is érdekelheti
Rendőrök segítettek egy idős férfinak, hogy ne maradjon fűtés nélkülVarga Tamás alpolgármester megosztotta, mindig izgalmas pillanat, amikor megérkezik a fenyőfa – akár egy családról, akár egy városról van szó. Azonban nem csak a karácsonyfa díszíti idén a főteret, felállításra került egy színpad és több sátor is, amely kényelmesebbé teszi majd a nézelődést a zordabb időjárás esetén. Emellett lesz kint ismét egy kisvasút, körhinta, mikulásház is. De minden városrész kap ünnepi fényeket, valamint a látogatottabb köztereket szintén ünnepi díszbe öltöztetik majd.



















