Már teljes lázban készülődnek a fiatalok az idei Angyalok szárnyalása gálaestre. Énekes, táncos produkciókat láthat ismét a közönség december 15-én, amelyekben a sérült fiatalok a Jókai Színház művészeivel közösen lépnek színpadra. Az eddigi élményekről a fellépők közül Farkasné Szabó Györgyi, Temesvári Dávid Attila és Bátori Mihály meséltek a Körös Hírcentrum stúdiójában.
Az előzményekről szólva Györgyi kifejtette, 11 éve már, hogy elindult egy közös munka, a Csepp a tengerben, ami végül annyira sikeres lett, hogy megszületett belőle a gálaest. Bátori Mihály és Temesvári Dávid Attila szintén részt vettek majdnem mindegyik Angyalok szárnyalásán, mindannyian nagyon élvezik a közönség szeretetét, figyelmét, azt, hogy a barátok, családtagok, a Gyöngyház Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Központ Békés vármegyei intézménye dolgozói büszkék rájuk.
Ugyancsak örömüket lelik a felkészülésben, a próbákban, a jelmezek kiválasztásában. A gálát megelőző főpróbán végigveszik a műsorelemeket, letesztelik a technikát, hogy minden zökkenőmentesen menjen. Az is hatalmas élmény a fiataloknak, amikor a rendezvény napján ünnepi frizurát és sminket kapnak, majd együtt elutaznak a színházba.
A gála után egy külön esemény a megvendégelés is, ugyanis a fellépőket az intézmény másnap süteménnyel és kis ajándékokkal várja. Ekkor szokták átnézni a vendégkönyvet, a megjelent tudósításokat, átbeszélik a tapasztalatokat. Az adventi időszak hátralevő részében pedig egy, az Angyalok szárnyalásán készült felvételt szintén meg szoktak nézni. Ebből látják, mennyit fejlődnek évről évre. Mindannyian nagyon büszkék arra, hogy örömöt szereznek ezzel a rendezvénnyel a nézőknek, ráadásul egyre többen megismerik már, megszólítják őket az utcán is.
A fiatalokkal készült interjút itt hallhatják: