Aszad bukását követően Trump az ukrajnai háború lezárására szólította fel Putyint

Kárpátalja, drón, orosz, Ukrán háború, párizs, olimpia

Donald Trump megválasztott amerikai elnök vasárnap az ukrajnai háború lezárására szólította fel Vlagyimir Putyin orosz elnököt Bassár el-Aszad szíriai államfő bukását követően.

hirdetés

Oroszország Ukrajna miatt elvesztette mindennemű érdeklődését Szíria iránt – írta Donald Trump a Truth Social nevű közösségi oldalán. Az ukrajnai háborúban, „amelynek sosem lett volna szabad kitörnie és a végtelenségig elhúzódhat” csaknem 600 ezer orosz katona vesztette életét, vagy sebesült meg – tette hozzá.

hirdetés

„Jól ismerem Vlagyimirt. Most jött el az idő, hogy cselekedjen. Kína segíthet. A világ vár!” – hangsúlyozta.

Úgy fogalmazott, hogy Oroszország és Irán meggyengült, az egyik ország Ukrajna és a rossz gazdasági helyzet, a másik pedig Izrael és annak katonai sikerei miatt. Donald Trump kiemelte, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, akivel szombaton Párizsban találkozott, szintén egyezségre törekszik és szívesen véget vetne az őrületnek.

„Azonnali tűzszünetre és a tárgyalások elindítsára van szükség” – húzta alá Donald Trump. Figyelmeztetett egyben, hogy az ukrajnai háború „valami sokkal nagyobbá és rosszabbá” nőheti ki magát, ha nem vetnek véget neki.

MTI

hirdetés