Egy jelentős előrelépés történt 2024-ben annak érdekében, hogy a fiatalok helyben maradjanak Dévaványán. Erről, valamint az első félév eddigi eseményeiről Tóth Erikával, a Gyulai Szakképzési Centrum Dévaványai Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatójával beszélgettünk a Körös Hírcentrum stúdiójában.
Nagyon sok szép eredményt és innovációt hozott számunkra 2024 – kezdte beszámolóját Tóth Erika. A dévaványai diákok helyben maradása a város ifjúságpolitikai terveinek egyik kiemelt eleme. A település számára fontos, hogy a fiatalok megtalálják számításukat Dévaványán és környékén, itt alapítsanak családot. Ennek ösztönzésére – már a középiskolás korcsoportot megcélozva – a város önkormányzata egy kiegészítő ösztöndíjat alapított, amely az állami alapösztöndíjat egészíti ki. A városi ösztöndíj alanyi jogon járó havi 8.000 forint juttatást jelent minden Dévaványán lakóhellyel rendelkező kilencedikes diáknak, aki a helyi középiskolában tanul tovább a 8. osztály után. Ez kiegészül még a tanulmányok ideje alatt évi egyszeri 50.000 forintos sikerdíjjal mindazon tanulók részére, akik 4 egész fölötti tanulmányi átlagot érnek el.
További támogatás illeti a Dévaványai Sportegyesület leigazolt ecsegfalvi és dévaványai diákjait. Egyszeri 15.000 forint iskolakezdési támogatással és 30.000 forint évi egyszeri támogatással, amely a 4 egészen felüli tanulmányi eredményért külön jár. Ezzel kívánja a város, valamint az egyesület támogatni a helyi jól tanuló és sportoló diákokat.
A tanévkezdéssel egyes szakmákban a versenyszezon is elindult. Az iskola alapítása óta, 25 éve legeredményesebb szakmájuk, a fodrász versenyek szezonja Kiskunfélegyházán kezdődött. A dobogó három fokából kettőn saját tanulójuk állt, az országos első öt helyezésből három Dévaványára került fonás kategóriában. Részt vettek diákok a Békéscsabán megvalósuló országos Linux informatikai versenyen is. Két, még tizedikes fiatal először indult ezen a megmérettetésen és országos 6. és 10. helyezést értek el. A mezőny főleg 11. és 12. osztályos indulókból állt.
A korábbi szakmák mellé a következő tanévben érkezik még a hegesztő, melyet egy duális partner kezdeményezésére indítanak el. A gépészeti tanműhelyben – a korábbi mezőgazdasági gépész és hegesztő képzés helyén – az ágazati alapozás zajlik majd, és a tanműhellyel szomszédos inkubátorházban működő új vállalkozás fogadja majd a helyi hegesztőket külső képzőhelyként.
A hagyományos nyílt napokat 2024-ben kiegészítette az iskola több más rendezvénnyel. A nyolcadikosoknak szerveztek egy gasztro partyt, ahol egy idegen nyelvi gasztronómiai kalandozásra vártak nyolcadikos csapatokat. Illetve Ki mit tudot is hirdettek, ahová szakmabemutató rajzokat küldtek a tanulók. Az ezekből készült kiállítás megnyitóján és a gasztro party eredményhirdetésén vendégül látták a diákokat és osztályfőnökeiket is. A rendezvény sikerére való tekintettel a tavasz folyamán a 6. és 7. osztályosok részére is folytatják ezt a programsorozatot.
De a különböző képzési lehetőségek nem csak a leendő kilencedikeseket várják, a felnőttképzés ugyancsak egyre jelentősebb szereppel bír az intézményben. Jelenleg van egy februárban vizsgázó női szabó, két kozmetikus és egy speciális lábápoló csoport. A szociális ápoló és gondozó képzésben már harmadik éve a harmadik csoportot oktatják. Ehhez kapcsolódik a jelenleg szerveződő demensgondozó képzés, amit az új év elején terveznek indítani.
A Tóth Erikával készült teljes interjút itt meghallgathatják: