Rézkábelt, készpénzt és különböző értéktárgyakat lopott egy mezőberényi férfi

lopás Orosházán, lopás, kék hír Illusztráció: Pixabay.com

Lopásokkal gyanúsítható férfit vettek őrizetbe a rendőrök. A Mezőberényben többeknek kárt okozó ember a kihallgatásán azt mondta: sejtése sincs, hogy például arról a helyről, ahová fát vágni járt, ki vitt el dolgokat. A nyomozóknak viszont bizonyítékuk van arra, hogy ő.

hirdetés

Több bűncselekményt követhetett el Mezőberényben az a helybeli férfi, akit március 4-én fogtak el a Békési Rendőrkapitányság munkatársai. A 31 éves férfi a gyanú szerint tavaly karácsony előtt betört egy bisztróba, és a raktárból több mint százezer forintot emelt el.

hirdetés

Ugyanezekben a napokban a Laposi kerteknél több épületből is értékeket vitt el, illetve a Békési úton is bement valahová, de onnan, amikor megszólalt a riasztó, elmenekült. Idén januárban a Vésztői úton egy házból és a melléképületéből többek között 50 kiló rézkábelt lopott, illetve februárban kétszer járt egy Áchim L. András utcai ház udvarán, ahonnan szintén nem távozott üres kézzel.

Ugyancsak februárban közel 200 méter kábel tűnt el egy Petőfi úti udvarról, ahová a 31 éves férfi fát vágni járt. Neki sejtése sem volt, hogy ki lehetett a tolvaj, a bizonyítékok szerint azonban ő tette. Márciusban sem volt tétlen, egy Puskin utcai házban kutatott, de onnan nem tudott elvinni semmit. A Békési Rendőrkapitányság őrizetbe vette a férfit.

lopás Mezőberényben
Fotó: Police.hu

Ez is érdekelheti:

hirdetés