Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt a Gyulai Járási Ügyészség vádirata alapján 1 év 4 hónap időtartamú 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre és 1 év közúti járművezetéstől eltiltás büntetésre ítélt jogerősen előkészítő ülésén a Békéscsabai Járásbíróság egy 49 éves büntetlen előéletű békéscsabai nőt, aki az elsőbbségadási kötelezettség elmulasztásával okozott halálos kimenetelű közlekedési balesetet. Az eljárás során felmerült, közel 580.000.-Ft-ot kitevő bűnügyi költséget is neki kell megfizetnie a bíróság jogerős ítélete szerint.
A Békés vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint, a nő 2023. december 28-án, a déli órákban a tulajdonát képező személygépkocsit vezetve közlekedett Békéscsaba lakott területén, a Lencsési úton a Körte sor felől a Dobos István utca irányába. Haladása közben az egyik kereszteződésben úgy kanyarodott nagyívben balra, hogy eközben nem biztosított elhaladási elsőbbséget a Lencsési úton, az utat keresztező kerékpárúton egy elektromos kerékpárral vele szemből érkező, s egyenesen továbbhaladni szándékozó 71 éves idős nőnek, így összeütköztek.
Ez is érdekelheti
Fokozott közúti ellenőrzésre kell számítani november 17–23. közöttA baleset következtében az idős sértett olyan többszörös súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően, 2024. február 03-án elhalálozott; az elszenvedett sérülések és a sértett halála között közvetett ok-okozati összefüggés volt.
A terhelt a cselekményével megszegte a KRESZ 31.§ (5) bekezdés c) pontjának cb) alpontjában foglaltakat, amely szerint elsőbbséget kell adni a balra bekanyarodó járművel az úttest mellett levő, attól balra eső kerékpárúton, gyalog- és kerékpárúton érkező jármű és gyalogos részére.












