A közelmúltban nyílt meg Békéscsabán a Semper Medical Center, egy új magánegészségügyi intézmény, amely dr. Szabó Ákos, a Trial Pharma Kft. tulajdonosának álmaként valósult meg. A kitartó munka és egy elhivatott csapat közös munkájának eredményeként a régió egy modern, magas színvonalú egészségügyi központtal gazdagodott.
A Trial Pharma Kft. közel egy évtizede végez és szervez humán orvostudományi kutatásokat. Jelenlegi kiemelt projektjük a Krausz Ferenc Nobel-díjas professzor vezetésével zajló H4H-vizsgálat, amely új dimenzióba helyezi a jövő orvoslását. Dr. Szabó Ákos idén márciusban kereste meg leendő orvosigazgatóját, dr. Gaál Emánuelt, és ajánlotta fel számára a pozíciót. Két év klinikai kutatási együttműködés és a korábbi tapasztalatok ismeretében igent mondott a felkérésre.
A szakember közel harminc évet töltött a gyulai Pándy Kálmán Tagkórházban, aneszteziológusként és intenzív terápiás szakorvosként számos kritikus állapotú beteg gyógyulásában segédkezett. Már pályakezdőként is úgy gondolta, hogy a rendelkezésre álló lehetőségeket a lehető legjobban kell kihasználni a minőségi betegellátás érdekében. Meggyőződése, hogy a Semper Medical Center tulajdonosával és csapatával minőséget tudnak nyújtani a hozzájuk fordulóknak ebben az új, kihívásokkal teli világban.

A Semper Medical Center egyik fő profilja továbbra is a humán orvostudományi kutatások szervezése és végzése. Emellett az új irány a magánegészségügyi ellátás. A diagnosztikai eszközpark, amely a klinikai kutatásokban is használható, a magánellátásban szintén nagy segítséget jelent. Az intézményben elérhető egyrészt egy magán CT, amely a régióban hiánypótló. Legközelebb csak Szegeden van ilyen vizsgálatra lehetőség. A Semper Medical Centerben üzembe helyezett CT nagy felbontású képalkotást tesz lehetővé, számos rekonstrukciós lehetőséggel, natív és kontrasztanyagos vizsgálatokkal. Kiemelten fontos a primer prevencióban a szűrővizsgálatok szerepe, melyben a CT két területen nyújt segítséget.
Egyrészt lehetővé teszi a szívkoszorúerek Calcium score-jának meghatározását, amely fontos információt ad a mésztartalmukról, és szükség esetén kardiológus szakorvoshoz irányítják emiatt a beteget. Alacsony sugárdózisú mellkas CT-ként minimális sugárterheléssel, amely nagyjából egy repülőút sugárterhelésével egyenértékű, sokkal precízebben és korábban mutatja ki az eltéréseket, mint a hagyományos mellkasröntgen. A két vizsgálat kombináltan is elvégezhető. Hamarosan elérhető lesz a speciális angiográfiai alkalmazás, a coronaria CT, amely egy nem invazív lehetőség a kardiovaszkuláris rizikó pontosabb felmérésére. Az eredményeket speciális képesítéssel rendelkező kardiológus elemzi majd.
A képalkotó diagnosztika másik fő pillére az ultrahang. Kardiológus és nőgyógyász szakorvosok által végzett ultrahang vizsgálatok mellett minden, a test egy vagy több régióját érintő ultrahang vizsgálatot nagy tapasztalattal rendelkező radiológus szakorvosok végeznek. Az AI technológia integrálása az ultrahang készülékekbe a legmodernebb diagnosztikát biztosítja. Az intézmény célzottan olyan szakorvosokat keresett, akik nyitottak az AI technológia alkalmazására és a jövőbeni fejlesztések bevezetésére.
A labordiagnosztika területén hamarosan elérhetővé válik a fájdalommentes vérvétel lehetősége, minimalizálva a kellemetlenségeket, ha lesz rá igény. Általános szűrővizsgálatra alkalmas csomagok egyszerűen és gyorsan igénybe vehetők.
Az aneszteziológiai ambulancia egyszerűsíti a műtét előtti előkészítést. Azok, akik magán sebészeti ellátást vesznek igénybe, vagy anesztéziát igénylő beavatkozásra várnak akár Magyarországon, akár külföldön, a labor, a képalkotó diagnosztika mellett az altató orvosi vizsgálatot is rugalmasan el tudják intézni. A Szent Magdolna Magánkórházzal kötött elvi megállapodás alapján már most is van lehetőség több, részben állami finanszírozású műtéttel kapcsolatos egyeztetésre és szolgáltatásaik igénybevételére.
A jövőben a magánrendelések bővítését mindenképpen tervezik a Semper Medical Centerben, figyelembe véve a jelenlegi és leendő páciensek igényeit. Jelenleg labor, CT és ultrahang diagnosztika mellett aneszteziológiai, bőrgyógyászati, kardiológiai, neurológiai és nőgyógyászati magánrendelések érhetők el. Hamarosan dietetikus szaktanácsadás, pulmonológia és reumatológia is megtalálható lesz. Az érdeklődők a Semper Medical Center weboldalán, vagy személyesen a kollégáknál tájékozódhatnak.
Jelenleg egy különleges ajánlatként lehetőség van ajándékkártya vásárlására, amely egy éven belül bármely Semper Medical Center szolgáltatásra felhasználható. Illetve nyitási akcióként aki egy hónapon belül igénybe vesz valamilyen képalkotó diagnosztikát és egy magánrendelést, 10 százalék kedvezményt kap a magánrendelés díjából.
Az intézménynek egyértelmű növekedési tervei vannak a következő évekre, beleértve új profilok bevezetését is. Figyelemmel kísérik a hibrid biztosítási rendszerek fejlődését, amelyek más országokban már jól működnek, és ahol a magánbiztosítók és a magánegészségügyi szolgáltatók meghatározó szerepet játszanak.
De tovább menve, a Semper Medical Center szeretne visszaadni a közösségnek. Fontosnak tartják a longevity szemléletet, azaz az egészséges és tartalmas hosszabb életet. Létrehozzák a Semper Akadémiát, mert hiszik, hogy a jövőt építeni kell. Olyan ismeretterjesztő, interaktív programokat alakítanak ki, amelyek nemcsak az egészségügy és a prevenció területét érintik. Fontosnak tartják például, hogy a fiatalok a pályaválasztásuk során releváns, életszerű információkhoz jussanak, valamint az élethosszig tartó tanulást ugyancsak támogatják.