Egy harkivi és egy szumi régióbeli település elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium

Ukrán válság, háború

Elfoglalta az orosz hadsereg a Harkiv megyei Dovhenyke és a Szumi megyei Novomikolajivka települést Ukrajnában – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.

A hadijelentés szerint az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudott törni, a „különleges hadművelet” övezetében több mint 1300 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan.

A moszkvai katonai tárca az Ukrajnában eltalált, illetve megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel több drónösszeszerelő és -tároló létesítményt, valamint lőszer- és anyagi-műszaki raktárt, 19 páncélozott harcjárművet, egy 155 milliméteres önjáró és egy vontatott 155 milliméteres tarackot, négy amerikai JDAM irányított légibombát, HIMARS sorozatvetők hét rakétáját, továbbá 236 drónt.

Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök szemlét tartott a Pokrovszk (oroszul: Krasznoarmejszk) elfoglalásáért harcoló Központ csapatcsoportosításnál.

Vlagyimir Rogov, az Új Régiók Integrációkoordinációs Tanácsának társelnöke a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva közölte, hogy az Odessza megyei Bilgorod-Dnyisztrovszkijban az orosz hadsereg csapást mért az ukrán hadsereg logisztikai központjára a város tengeri kikötőjében.

Rogov szerint a városban, ahová mind a Dunán, mind a Fekete-tengeren érkezik hadfelszerelés és fegyver, két nagy raktárépület semmisült meg, amelyekben külföldi gyártmányú aknát, éjjellátó készüléket és kommunikációs eszközt tároltak. Andrej Marocsko katonai szakértő a TASZSZ-nak nyilatkozva kijelentette, hogy harcok kezdődtek a harkivi régióban Novij Mir birtoklásásért. Mint mondta, ez az előrenyomulás a donyecki Redkodubban elért orosz sikereknek köszönhető.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek szerdán ukrán tüzérségi és dróntámadást. A moszkvai Zsukovszkij repülőtér forgalmát éjszaka átmenetileg felfüggesztették, Udmurtföldön korlátozták a mobilnet-szolgáltatást, az orjoli régió Szoszkolszki járásában pedig egy lakóház megsérült.

MTI