Ismét látogatható a parajdi bányakatasztrófa miatt két hónapja bezárt wellness-központ

parajdi Forrás: Wellness Center Praid

Újra megnyitották a látogatók előtt szombaton a parajdi bányakatasztrófa következtében két hónapja bezárt wellness-központot – közölte a Maszol.ro hírportál.

hirdetés

A fürdőkomplexum bezárását június 2-án rendelték el a hatóságok azt követően, hogy a parajdi sóbánya teljesen víz alá került. A vízbetörés környékéről kitelepítették a lakosságot és forgalomkorlátozást vezettek be. A rekreációs központ egy Facebook-bejegyzésben köszönetet mondott a parajdiaknak nyújtott támogatásért, és örömét fejezte ki amiatt, hogy a bezárást szükségessé tevő körülmények megszűntek, ismét érkezhetnek vendégek nagy számban.

Felidézték, hogy augusztus 13-án visszatérhettek lakásukba a kitelepítettek, és a hatóságok feloldották a forgalomkorlátozást is. Egyedül a régi sóbánya fölötti beomlásokat, valamint a Korond-patak völgyében húzódó munkaterületet nem lehet megközelíteni.

A lap szerint a parajdi wellness-központ a sóbánya után a székelyföldi község legnagyobb számú látogatót vonzó létesítménye, amely ezer méteres mélységből származó, ma­gas ás­vány­koncentrációjú sós ter­málvízzel vár­ja a gyó­gyul­ni vá­gyó­kat.

A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét. A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek kerestek fel korábban, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.

MTI

hirdetés
Kövessen minket Facebookon is!
Követem!