Rakétatámadás érte Ukrajnában a Flex létesítményét, a támadás során a cég munkatársai, valamint a telephelyen tevékenykedő szolgáltatók dolgozói sérültek meg, az érintettek kórházba kerültek – közölte az amerikai egyesült államokbeli gyártó vállalat, a Flex hétfőn az MTI-vel. Kiemelték: teljes támogatást nyújtanak a megsérült munkatársaknak, valamint a telephelyen tevékenykedő szolgáltatók dolgozóinak és családjaiknak.
A közlemény szerint augusztus 21-én reggel munkácsi létesítményüket érte rakétatámadás. A telephely teljes kiürítésének biztosítása érdekében a vállalat élesítette a vészhelyzeti protokolljait. Emellett kapcsolatba léptek az illetékes amerikai kormányzati hivatalokkal és intézményekkel.
Ez is érdekelheti
Hármas karambol Békéscsabán, egy autó kigyulladtHozzátették, hogy ügyfeleik folyamatos kiszolgálását az előre kidolgozott vészhelyzeti tervek alapján biztosítják. Ezzel párhuzamosan felmérik a létesítményben keletkezett károkat.
„Munkácsi gyárunk fogyasztói elektronikai termékekre specializálódott, nincs és nem volt szerepe sem a múltban, sem jelenleg katonai, hadászati vagy védelmi eszközök, alkatrészek gyártásban” – jelentette ki közleményében a társaság.
Megjegyezték, hogy ez az esemény jelentős hatással bír közösségük számára, ugyanakkor a munkácsi létesítmény a vállalat bevételének körülbelül 1 százalékát képviseli.
A Flex a közlemény szerint technológiai innovációt, ellátási láncot és gyártási megoldásokat biztosít különböző iparágak és végpiacok számára, beleértve az adatközpontokat, fogyasztói, lakossági és ipari, autóipari, egészségügyi megoldások és termék-életciklus szolgáltatások területeit.
MTI












