Szergej Lavrov: Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra a háború lezárásáról

Trump, Ukrán válság, háború,

Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra az ukrajnai háború lezárásáról – jelentette ki az orosz külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 80. ülésszakának általános vitáján tartott felszólalásában szombaton New Yorkban.

hirdetés

Szergej Lavrov hangsúlyozta, hogy „Oroszország – ahogy eddig – továbbra is nyitott az egyeztetésekre a konfliktust kiváltó okok megszüntetéséről”. Azt hangoztatta, hogy Oroszország biztonságának, valamint létfontosságú érdekeinek biztosításáról egy „megbízható egyetértésre” kell jutni.

A béketárgyalás további orosz feltételei közé sorolta a kijevi kormány fennhatósága alatt élő orosz közösség és oroszajkúak jogainak teljes helyreállítását. „Ezen az alapon készen állunk az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákról tárgyalni” – jelentette ki az orosz külügyminiszter.

hirdetés

Szergej Lavrov mintegy húszperces felszólalásában azt is kijelentette, hogy Oroszország nem tervez támadást az NATO vagy az Európai Unió ellen. Oroszország vezető diplomatája provokációnak nevezte a Nyugat elleni orosz katonai tervekről szóló híreszteléseket, és azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ezeket „többször cáfolta”. „Oroszországnak nincsenek ilyen szándékai” – fogalmazott, ugyanakkor hozzátette, hogy az országa elleni bármely agresszióra határozott lesz a válasz.

„Ne legyenek ezzel kapcsolatban kétségek az NATO-ban és az Európai Unióban” – hangoztatta. Szergej Lavrov beszédében védelmébe vette a Gázában élő palesztinokat.

A gázai konfliktussal kapcsolatban kijelentette, hogy Oroszország elítéli a Hamász fegyveresei által vezetett 2023. október 7-i támadást, ugyanakkor ami azóta történik, „a gázai palesztinok elleni brutális gyilkosságok”, semmivel nem igazolthatók. Az orosz külügyminiszter egyben „törvénytelennek” nevezte azokat a nyugati törekvéseket, amelyek ismételt szankciókkal sújtanák Iránt.

MTI

hirdetés
Kövessen minket Facebookon is!
Követem!