Észre kell venni, ha egy fiatalt bántalmazás ér!

bántalmazás Fotó: Körös Hírcentrum

Bántalmazás? Észrevenni. Tudni. Cselekedni. címmel szervezett szakmai fórumot a közelmúltban a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a duális képzőhelyek képviselői és szakoktatói számára.

Ha egy fiatalt bántalmazás ér, a jelzőrendszer tagjainak jelezni kell – ez törvény által meghatározott kötelesség, így a duális képzésben részt vevő tanulók biztonsága ugyancsak közös felelősség. A duális képzőhelyek képviselői nap mint nap találkoznak a fiatalokkal és látják a rosszabb pillanataikat is. Ezért döntött úgy a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara is, hogy szervez egy figyelemfelhívó programot a témában november elején.

Mészárosné Szabó Anna, a kamara szakképzési osztályvezetője kifejtette, először a munkatársai sem értették, hogy miért kell egy ilyen szervezetnél ezzel a témával foglalkozni. Majd mikor elárulta, hogy ez egyfajta törvényi kötelesség, nem pedig egy tragikus esemény következménye, akkor elfogadták, hogy erről beszélni kell. Olyan előadókat hívtak, akik napi szinten ezzel a kérdéskörrel dolgoznak.

Boriszov-Belvon Beáta Hella és Halmágyiné Buday Erzsébet, a Békéscsabai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ munkatársai tartottak előadást, majd csábították egy közös beszélgetésre a résztvevőket. Ők kifejezetten ennek a témának a szakértői, ők látják az elméleti és gyakorlati hátteret. Emellett van kapcsolatuk érintett gyerekekkel, fiatalokkal.

A két szakember tavaly döntötte el, hogy egy előadássorozattal felkeresi a nevelési és oktatási intézményeket, hogy felfrissítsék a gyermekvédelemmel kapcsolatos jelzőrendszeri feladatokat. Közel 50 intézménybe jutottak el, mintegy 5000 szakembert ért el az előadás. Most pedig a gyakorlati képzők is betekintést nyertek a témába.

Kövessen minket Facebookon is!
Követem!