Több, szabálytalanul közlekedő autóssal szemben intézkedtek a Békés megyei rendőrök

piros lámpa Fotó: Police.hu

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya rendszeres ellenőrzésekkel, határozott, következetes intézkedésekkel igyekszik elősegíteni a közúti balesetek számának csökkenését.

A 2020. augusztus 10-én és 11-én végzett ellenőrzések során a rendőrök számos veszélyes szabálytalansággal találkoztak. A Békéscsaba és Csabaszabadi közötti úton, egy olyan helyen, ahol korábban két halálos közlekedési baleset történt, és emiatt a biztonságot fokozó forgalomtechnikai változtatások is történtek, 6 tilosban előző gépjárművezetőt állítottak le. Emellett a 44-es főútnak azon a szakaszán, ahol az M44-es gyorsforgalmi út építése miatt egy sávon lehet haladni, és a váltakozó irányú forgalmat jelzőlámpa irányítja, 13 tilos jelzésen áthaladó gépkocsivezetővel szemben intézkedtek.

hirdetés

A Békéscsabáról induló rendőrök addig, amíg eljutottak a 44-es számú főútra, az ellenőrzés helyszínére, összesen 6 tilosban előző, illetve menet közben kézben tartott mobiltelefont használó autósról készítettek felvételt. A másokat is veszélyeztető szabálytalankodókat összességében több százezer forint bírság megfizetésére kötelezték és a bírságok mellé összesen több mint 150 büntetőpontot szabtak ki.

A közlekedésbiztonság javítása közös érdek, hiszen valamilyen formában szinte mindenki közlekedik, és mindenkit hazavárnak. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság ezúton is kéri a járművezetőket, hogy közlekedjenek szabályosan, türelmesen! Gondolják át, mi lehet a szabálytalanság következménye! Nemcsak rendőri intézkedés, hanem akár súlyos, vagy végzetes kimenetelű közlekedési baleset, amelynek következményeit nem lehet utólag megváltoztatni. Ne veszélyeztessék saját magukat, utasaikat, közlekedő partnereiket és az útépítéseken dolgozókat azzal, hogy gyorsan hajtanak, tilosban előznek, áthajtanak a tilos jelzésen! Vigyázzanak magukra, családtagjaikra, utasaikra, és legyenek tekintettel közlekedő partnereikre is! (Police.hu)

 

Ez is érdekelheti: