Romániában keddre jelentősen csökkent az új típusú koronavírussal megfertőződött személyeket kezelő kórházak terheltsége – derült ki a stratégiai kommunikációs törzs kedden kora délután közzétett adataiból.
Másfél hónap után először csökkent hétezer alá a kórházban ápolt fertőzöttek száma, és az intenzív osztályon ápolt páciensek száma is az augusztus eleji adatokat idézi. A romániai kórházakban jelenleg 6881 beteget kezelnek új típusú koronavírusos fertőzéssel, 253-mal kevesebbet, mint egy nappal korábban. Intenzív terápián jelenleg 460 beteget ápolnak, néggyel többet, mint hétfőn.
Ez is érdekelheti
Két személygépkocsi ütközött össze BékéscsabánA járvány kezdete óta az országban 105 298-an fertőződtek meg, az elmúlt 24 órában 1111 új esetet jegyeztek. Az új fertőzöttek napi száma enyhén elmarad az elmúlt két hét átlagától. Az elmúlt napon jegyzett 51 haláleset viszont meghaladja a kéthetes átlagot. Ezzel a járvány romániai halálos áldozatainak száma 2436-ra emelkedett.
A stratégiai kommunikációs törzs az adatösszesítésben eszközölt technikai módosításra hivatkozva ezúttal sem közölte a gyógyultak számát. A hatóságok feltehetően a közölt hivatalos adatokban rejlő belső ellentmondásokat próbálják kiküszöbölni. A napi rendszerességgel közölt adatok alapján ugyanis két módszerrel is ki lehet számítani az aktív esetek számát, a két számítás viszont jelentősen eltérő eredményt ad.
MTI