Pérez győzött, nincs Mercedes az első háromban

Perez Fotó: Racing Point F1

Sergio Pérez, a Racing Point mexikói versenyzője nyerte vasárnap Bahreinben a Forma-1-es Szahíri Nagydíjat, amelyen a világbajnok Mercedes istálló egyik versenyautója sem végzett az első három között.

A 30 éves Péreznek ez volt pályafutása 190. F1-es versenye és az első futamgyőzelme. A mexikói pilóta mögött Esteban Ocon, a Renault francia versenyzője végzett másodikként, míg a másik Racing Pointot vezető kanadai Lance Stroll harmadikként. A koronavírusos hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont helyettesítő George Russell egy defekt miatt kilencedik lett a Mercedesszel, csapattársa, a finn Valtteri Bottas pedig nyolcadikként zárt.

hirdetés

A rajtnál Russellnek sikerült meglepnie Bottast, aki nem rugaszkodott el túlságosan jól a startnál és így az első kanyarban át kellett adnia a vezetést csapattársának. A második kanyarhoz érve Charles Leclerc (Ferrari) túlságosan bátor előzési manőverrel próbálkozott Max Verstappennel (Red Bull) szemben, melynek következtében versenyautójával eltalálta a Bottast támadó Pérez autójának bal hátsó kerekét. Leclerc és Verstappen a gumifalnak ütközött és fel kellett adnia a futamot, míg Pérez visszaesett a mezőny végére, a versenybíróság pedig a pályára küldte a biztonsági autót. A Safety Car a hatodik kör végén engedte útjára a mezőnyt, a dobogós helyeken sorrendben Russel, Bottas és Carlos Sainz (McLaren) száguldott.

A 29. körben Sainz kiment a boxba új gumikért, Russell viszont egészen a 45., Bottas pedig a 49. körig várt a cserével. Ezek után Russell az élen maradt, őt Bottas követte másodikként, Pérez pedig ekkorra már feljött harmadiknak. A különbség a két Mercedes között 8.5 másodperc körül volt az első kerékcserék után, majd a 62. körben egy leszakadt és pályán maradt első szárny miatt a pályára hajtott a biztonsági autó. A Mercedes ekkor kettős kerékcsere mellett döntött, de úgy tűnt, a két versenyautó gumijait összekeverték, Bottas cseréje a megszokottnál jóval hosszabb ideig tartott, Russellnek pedig még egyszer vissza kellett hajtania a boxba.

A Safety Car a 68. körben engedte tovább versenyezni a mezőnyt, ekkor az élen már Pérez száguldott, őt másodikként Ocon, harmadikként pedig Stroll követte, Bottas negyedik, Russell ötödik volt. Az újraindítás után egy körrel Russell kihasználta Bottas hibáját és megelőzte a finnt. A 72. körben Russell feljött harmadiknak és üldözőbe vette Ocont, akit hamar utolért és megelőzött. A hajrában a Hamilton helyére beugró brit a győzelemért szállhatott volna harcba az élen álló Pérezzel, de bal hátsó defektet kapott, így újra kereket kellett cserélnie és majdnem a mezőny végére esett vissza.

Pérez 190 F1-es futam után először győzött, ez pályafutása 10. dobogós helyezése, Ocon pedig a második hellyel karrierje eddigi legjobb Forma-1-es eredményét érte el. A világbajnoki idény jövő hétvégén, Abu-Dzabiban zárul.

Végeredmény, Szahíri Nagydíj, Szahír (87 kör, 307,995 km, a pontszerzők):
————————————————————————
1. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 1:31:15.114 óra
2. Esteban Ocon (francia, Renault) 10.518 másodperc hátrány
3. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 11.869 mp h.
4. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 12.580 mp h.
5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 13.330 mp h.
6. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 13.842 mp h.
7. Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri) 14.534 mp h.
8. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 15.389 mp h.
9. George Russell (brit, Mercedes) 18.556 mp h.
10. Lando Norris (brit, McLaren) 19.541 mp h.
leggyorsabb kör: Russell, 55.404 másodperc (80. kör)
pole pozíció: Bottas

A vb-pontversenyek állása 16 futam után (még 1 van hátra):
———————————————————
versenyzők:
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 332 pont – már világbajnok
2. Bottas 205
3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 189
4. Pérez 125
5. Ricciardo 112
6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 98
7. Sainz 97
8. Albon 93
9. Norris 87
10. Stroll 74
11. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 71
12. Ocon 60
13. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 33
14. Kvjat 32
15. Nico Hülkenberg (német, Racing Point) 10
16. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 4
17. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 4
18. Russell 3
19. Romain Grosjean (francia, Haas) 2
20. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1
csapatok:
1. Mercedes 540 pont – már világbajnok
2. Red Bull 282
3. Racing Point 199
4. McLaren 184
5. Renault 172
6. Ferrari 131
7. Alpha Tauri 103
8. Alfa Romeo 8
9. Haas 3

MTI