További fejlesztések valósulhatnak meg Békésen

Kálmán Tibor, fejlesztés Békésen Kálmán Tibor, Békés város polgármestere a tagnapi napon tartott online sajtótájékoztatót. Fotó: GaPix

Az utolsó simítások folynak a város szegregált részeinek felzárkóztatását célzó pályázat befejezése előtt. A több fejlesztést magába foglaló projekt jelentős előrelépés a leromlott kerületek rehabilitációja terén.

hirdetés

A több, mint 554 millió forintos pályázati forrás egy komplex felzárkóztatási program része, mely az érintett kerületekben mintegy 10 km járda építését, 15 db szociális bérlakás, jelen esetben kertes ház felépítését, játszótér kialakítását, térfigyelő kamerák telepítését, közösségi ház kialakítását, valamint a közvilágítás kiterjesztését foglalja magába. A bérlakásokba olyan fiatal párok költözhetnek, akik részt vettek a program során megvalósult képzésben is. Az ő életüket, boldogulásukat továbbra is nyomon követik, segítik a program mentorai. Ezzel kapcsolatosan került sor a tegnapi napon egy online sajtótájékoztatóra.

hirdetés

Kálmán Tibor, Békés város polgármestere elmondta, rendkívül fontosnak tartja a most megvalósuló fejlesztést, mely jelentős mérföldkő Békés város életében. A polgármester bízik benne, hogy a saját erejük mellett pályázati forrásból is folytatni tudják a szegregátum további felzárkóztatását is.

hirdetés