Akár életet is menthetnek a biztonsági berendezések

téli, biztonsági, Zahoránné Fotó: Körös Hírcentrum

A hét folyamán a rendőrség folyamatosan ellenőrzi elsősorban a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszer, valamint segédmotorosoknál és motorkerékpárosoknál a bukósisak használatát. Ebből az alkalomból beszélgettünk a berendezések fontosságáról Zahoránné Márton Brigitta rendőr főtörzsőrmesterrel, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya Balesetmegelőzési Csoportja előadójával.

hirdetés

A rendszeres közúti ellenőrzések, illetve a bekövetkezett személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek is azt mutatják, hogy a járművezetők egy része még mindig nem használja a passzív biztonsági eszközöket. Azzal a szabállyal talán mindenki tisztában van, hogy a biztonsági öv használata kötelező mind gépjárművezetőként, mind utasként. A járművezető felelős a gyermekek biztonságos szállításáért is.

A KRESZ szabályai szerint van néhány kivétel, amikor is a biztonsági övet nem szükséges becsatolni. A hátramenetben közlekedő gépkocsi vezetőjének, a taxi gépkocsi vezetőjének, ha taxi üzemmódban utast szállít. A mentő gépkocsi betegellátó terében utazóknak, ha a becsatolás a beteg állapotának romlását okozhatja, a betegellátást akadályozza. Továbbá a lakott területen menetrend szerinti személyszállítást végző autóbuszban, a lakott területen kívül menetrend szerinti személyszállítás végző autóbuszban, ha álló utasokat is szállíthat. Illetve az autóbuszban szállított 3. életévét még be nem töltött gyermeknek. Vagy annak, aki külön jogszabályban meghatározott orvos által kiállított igazolással rendelkezik.

A biztonsági öv használata tehát minden más esetben kötelező. A járművezetők és a járműben utazók azonban sok esetben ezt nem tartják magukra érvényes szabálynak. Döntésük igazolására különféle magyarázatot adnak maguknak, illetve adott esetben az intézkedő rendőrnek. Ilyen például a „Szorít az öv, kényelmetlen”. Vagy az „Ütközéskor jobb, ha nincs becsatolva a biztonsági öv, mert inkább kirepülök a gépkocsiból, mint hogy az összetört járműbe beszoruljak”.

A gyermekek szállítása esetén többször előforduló szabályszegés, hogy a kiskorú gyermeket nem gyermekbiztonsági rendszerben szállítják, illetve egyáltalán nem csatolják be. Gyakran előforduló eset, hogy a gyermek a jobb oldali első ülésen utazó személy előtt állva utazik. Másik eset, amikor a hátsó ülésen utazó személy ölében utazik a kisgyermek.

Bár a szabályok alapján az utas felelős a biztonsági öv becsatolásáért, mégis fontos lenne minden esetben a vezetőnek is ellenőrizni elindulás előtt, hogy az utasok bekötötték-e magukat. Azt gondolom, legyünk akár járművezetők, akár utasok, egymásért felelősek vagyunk – vallja Zahoránné Márton Brigitta. Mert lehet, hogy egy kis koccanás során is egy biztonsági öv elmulasztása miatt súlyos sérülést szenvedünk. Jobb megelőzni, mint később súlyos sebeinket gyógyítani.

hirdetés