Víruskutató: a következő napokban tetőzhet a járvány

Oroszországban, Szerbiában, oltások, víruskutató, halálos, fertőzöttek, Szlovéniában Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A következő napokban tetőzhet a koronavírus-járvány harmadik hulláma – mondta Rusvai Miklós víruskutató az M1 aktuális csatornán vasárnap.

hirdetés

A víruskutató a legutóbbi szennyvízadatok alapján úgy értékelte, hogy „jelenleg a járvány csúcsán, vagy annak közelében járunk”. Kitért arra is, hogy a jelenlegi súlyos helyzetért a brit vírusmutáns a felelős, amely decemberben kerülhetett az országba, és januárban elterjedt. Február óta ez a brit variáns vált a dominánssá.

hirdetés

Beszélt arról is: más járványoknál is megfigyelhető, hogy a vírusmutánsok erősebbek, hatásaik súlyosabbak, mint az eredeti vírusnál. Felhívta a figyelmet arra is: az immunizáltság – fertőzöttség vagy oltás révén – a betegség súlyos lefolyásától véd meg. Ez azt jelenti, hogy akik már átestek a betegségen vagy már megkapták az oltást, sokkal kisebb fertőzésveszélyt jelentenek a környezetükre, kisebb az esélye, hogy terjesszék a vírust.

Rusvai Miklós szerint az egyetlen kiút a járványhelyzetből a nyájimmunitás minél előbbi elérése. A víruskutató véleménye szerint ha ilyen ütemben haladnak az oltások, valóban „szabad nyarunk lehet” – tájékoztatott az MTI.

hirdetés