Traktor ütközött személyvonattal az újfehértói vasúti átjárónál

traktor ütközött vonattal Fotó: Rutkai-Dér Vivien tűzoltó főhadnagy

A legfrissebb információk szerint egy traktor előbb egy személyvonattal, majd egy szemből érkező másik szerelvénnyel is ütközött.

A baleset következtében az egyik szerelvény mozdonya és két kocsija teljesen, a harmadik kocsi részben lefutott a sínekről, míg a negyedik vagon a síneken maradt. A másik vasúti szerelvénynek csupán a mozdonya károsodott. A két szerelvényen összesen mintegy húsz utas volt.

hirdetés

A tűzoltók végzik a műszaki mentési munkálatokat, a vonatok utasaiért mentesítő autóbuszjárat érkezik – számolt be a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, az első visszajelzések alapján a traktor vezetője életét vesztette, a vonaton utazók közül többen megsérültek.

Frissítés 2021.04.20. 21.46:

Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója a helyszínen az MTI-nek elmondta, az eddigi vizsgálatok szerint a fénysorompóval biztosított átjáróba szabálytalanul, a tilos jelzés ellenére hajtott be a traktor, és összeütközött a Debrecenből Záhonyba tartó személyvonattal. Az ütközés ereje a másik vágányra lökte a traktort, amelyet az ellenkező irányba, a Záhonyból Püspökladányba tartó személyvonat is eltalált. Utóbbi szerelvény mozdonya és három személykocsija kisiklott, az egyik az oldalára fordult, a kisiklott szerelvény egy felsővezeték-tartó oszlopot is elsodort – mondta a vasúttársaság vezetője, megjegyezve, ilyen jellegű vasúti balesettel nagyon régóta nem találkoztak a szakemberek.

Homolya Róbert a korábbi információkat megerősítve elmondta, a délután fél négy után történt balesetben öt utas és a mozdonyvezető megsérült. Elmondta, Szolnokról már elindult egy vasúti daru, amely beemeli a pályára a kisiklott vasúti vagonokat és a mozdonyt. A szakemberek egész éjjel dolgoznak majd a helyreállításon, az egyik vágányt várhatóan szerda estére fogják átadni a vasúti forgalomnak. A másik vágány helyreállítása napokig is eltarthat, az utasokat pótlóbuszok szállítják – közölte a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Hozzátette, a vasúti járművekben komoly anyagi kár keletkezett.

A Mávinform a vasúttársaság honlapján korábban azt írta, a balesetben az egyik szerelvény mozdonya és két kocsija teljesen, a harmadik kocsi részben futott le a sínekről, míg a negyedik vagon a síneken maradt. A másik vasúti szerelvénynek csak a mozdonya károsodott. A két vonaton összesen mintegy húsz utas tartózkodott. A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt a záhonyi fővonalon Debrecen és Nyíregyháza között pótlóbuszok közlekednek. (MTI)