Mintegy ezer testkamerát szerez be a MÁV

testkamera, máv Fotó: MTI/Kovács Tamás

Mintegy ezer testkamerát szerez be a MÁV, mert a tapasztalatok szerint azok hatékonyak a jegyvizsgálók elleni támadások megelőzésében.

A MÁV-Start vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a testkamerát 2019 szeptemberében vezették be, azóta 169 készüléket telepítettek. Az újabb beszerzés célja, hogy a társaság minden szolgálatban lévő jegyvizsgálónak biztosíthassa a testkamera használatát – hangsúlyozták.

hirdetés

Ismertették, hogy szombat este Nyíregyházán, a sóstóhegyi vasútállomáson ismét a vasúttársaság munkatársaira támadtak szolgálatteljesítés közben. Egy Záhonyból Nyíregyházára tartó személyvonaton a jegyvizsgáló felszólítása ellenére két férfi nem volt hajlandó jegyet váltani. A szóváltásra a mozdonyvezető is a jegyvizsgáló segítségére sietett, ekkor történt a bántalmazás. A vasúttársaság információi szerint a helyszínre érkező rendőrök előállították a tetteseket – tették hozzá.

A közlemény szerint a készülékek bevezetése óta kevesebb jegyvizsgálót ért támadás: 2018-ban 123, 2019-ben 70, 2020-ban pedig 65 esetben ért támadás jegyvizsgálót szolgálat közben. Idén az első negyedévben az egy évvel korábbi időszakban tapasztalt 22-höz képest 12, míg áprilisban eddig 5 atrocitás történt, a tavalyi 7-hez képest. Az idei támadásoknál nyolc napon túl gyógyuló sérülés egy esetben történt – írták. Hozzátették: az elkövetők 69 százaléka menetjegy nélkül, érvénytelen vagy átruházott jeggyel kívánt utazni, illetve ittas volt – számolt be az MTI.