Pillanatnyi figyelmetlenség okozta a 10 éves gyermek halálát

Fotó: Police.hu

Közlekedési balesetben meghalt egy 10 éves gyermek Békés megyében. A kisfiú egy autó hátsó ülésén utazott és leejtette a mobiltelefonját. A kocsi vezetője hátranyúlt, fel akarta venni a készüléket, de ekkor letért az útról és fának ütközött. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Békés megyében, Szarvas külterületén, 2020. december 21-én 18 óra 30 perc körül letért az útról és fának ütközött egy személygépkocsi. Hárman ültek benne, egy 10 éves kisfiú utazott hátul, a jobb első ülésen ült az édesanyja, a kocsit pedig a nő élettársa vezette. A gyermek leejtette a mobiltelefonját, a férfi fel akarta venni azt. A jobb kezével hátranyúlt, de ekkor néhány másodpercig nem az utat nézte. A fiú édesanyja, amikor meglátta, hogy az út balra kanyarodik, szólt az élettársának, hogy vigyázzon.

hirdetés

Ekkor a férfi visszanézett, de már elmentek jobbra és nem tudta visszakormányozni a kocsit az útra, nekiütköztek egy fának. A gyermek súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, majd 2021. január 30-án meghalt. Édesanyja és a férfi könnyű sérüléssel kerültek kórházba.

A Szarvasi Rendőrkapitányság a személygépkocsi vezetőjét halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésével gyanúsítja. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2021. június 21-én továbbította az ügyészségre.

A történtek kapcsán a rendőrség ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a közúti közlekedés veszélyes üzem. Egy szabálytalanság, hiba miatt pillanatok alatt súlyos baleset, tragédia történhet, amelyet utóbb nem lehet meg nem történtté tenni. Ezért kérik a járművezetőket és a gyalogosokat, hogy közlekedjenek figyelmesen, szabályosan, óvatosan! Vigyázzanak magukra, utasaikra és legyenek tekintettel közlekedő partnereikre is!

Police.hu