Amikor végleg eldőlt, hogy 2020-ban biztosan nem lesz olimpia, Tótka Sándor és felesége úgy döntöttek, kihasználják ezt a kapott egy évet és mindent megtesznek azért, hogy a sportoló a dobogó legfelső fokán végezzen 2021-ben. Az erőfeszítéseik eredményét pedig az egész világ láthatta. Az olimpikonnal készült interjúnk során az is kiderült, milyen csapat segítette a háttérben a felkészülést, illetve hogyan tervezi a jövőt Tótka Sándor.
Közel 18 éve szeretett bele a kajakozásba, amikor egy barátja tanácsára ellátogatott egy edzésre. Már azon a foglalkozáson látszott, hogy van érzéke a sportághoz, pedig nagy igyekezetében még a vízbe is beborult. Innen nem volt visszaút, másnap is lement az egyesülethez, majd gyakorlatilag meg sem állt az olimpiai aranyig.
Ez is érdekelheti
Traffipaxra felkészülni: egy hétig fokozott sebességellenőrzés az utakonAz viszont folyamatosan változott és változik, hogy éppen milyen távon vagy összetételben versenyez. A kajakozásnál ugyanis az olimpiai számokat rendszeresen cserélik, ehhez idővel neki is alkalmazkodnia kellett. „Az a jó kajakos, aki a legjobban alkalmazkodik a változó körülményekhez” – emelte ki Tótka Sándor. Például a K-1 200m sem lesz legközelebb már olimpiai szám, így neki is cserélni kell, de – ahogy fogalmazott – legalább biztosan nem unja meg egyik távot sem.
Az elmúlt évben Tótka Sándor körül egy valódi csapat épült fel. Dietetikus, masszőr, sportpszichológus, légzésszakértő, fizikoterapeuták dolgoztak azon, hogy a sportoló elérje azt, amiről hosszú évek óta álmodott. Néhány éve jutott arra a következtetésre, hogy az aranyéremhez nem elég az edzésmunka elvégzése, sokkal komplexebb felkészülést igényel a vágyott cél. Mindennek pedig meg is lett az eredménye.
Amikor kiderült az olimpia elhalasztása, a sportoló és felesége leköltöztek egy vízparti nyaralóba Gyomaendrődre, innen származnak mindketten. Így a sportoló a komolyabb korlátozások idején is végig tudta csinálni a kajakos programot. Az edző pedig online segítette a munkát, digitális távedzések formájában. Összesen két hónapot töltöttek el itt, a tréning mellett pedig volt lehetőség időt tölteni a családdal, a barátokkal is. Ez egy elképesztően jó időszak volt – tette hozzá a kajakos.
Viszont az olimpia után sem állt meg az élet, az edzések és versenyek mellett a családra és barátokra, a kihagyott események pótlására is szeretne időt szánni Tótka Sándor, például a keresztfia születésnapjára biztosan elmegy. Az otthonukban annyi változás történt, hogy egy új szekrénybe kerültek az olimpiai emlékek. A hétköznapokat ugyanúgy élik, mint a világverseny előtt, egyelőre nem érzi magát bajnoknak az olimpikon. Szeptember közepén már újra világbajnokság következik, utána talán lesz idő a komolyabb pihenésre. Hosszú Katinkától hallott az olimpiai másnaposság fogalmáról. Arról az üres érzésről, ami azután következik, hogy egy sportoló sok év munka után elérte a legnagyobb álmát. Erre a hiányérzetre tudatosan igyekszik majd készülni, időben megoldást találni rá.
Nagyon fontosnak tartja már évek óta, hogy ha fiatal sportolókhoz, gyerekekhez hívják mint példakép, akkor mindig eleget tegyen a felkérésnek. Hiszen annak idején neki is rengeteget adott az, amikor egy már komoly tapasztalattal és versenyeredményekkel rendelkező kiválósággal találkozhatott. Ha visszagondol a kezdetekre, úgy érzi, számára nagy lökést adott az is, hogy a szülei nem erőltették rá az edzéseket, versenyeket. A saját kedvéért vágyott az eredményekre, ez pedig kellő motivációt adott – ezt érzi sikere egyik kulcsának.
A teljes interjút itt meghallgathatják: