Már hideg élelmiszer is vásárolható SZÉP-kártyával

üzletek, Olaszország, vuhanban, Ukrajnában, bolt, koronavírus, maszk Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Keddtől érvényes az élelmiszerárstop, és már hideg élelmiszer is vásárolható SZÉP-kártyával egészen május 31-ig – írta közösségi oldalán a kormányszóvivő.

Szentkirályi Alexandra keddi videójában azt mondta: az egész Európában drasztikusan emelkedő energiaárak az európai élelmiszerek árára is kihatnak. Hozzátette, amellett, hogy ez ellen az élelmiszerárstoppal védik a magyar embereket, a kormány lehetővé tette azt is, hogy már hideg élelmiszer is vásárolható SZÉP-kártyával egészen május 31-ig.

hirdetés

Felidézte: mivel a SZÉP-kártya zsebei közötti átjárhatóságot már tavaly áprilisban lehetővé tette a kormány. Így élelmiszert is bármely zsebből – tehát nemcsak a vendéglátás, hanem a szálláshely és a szabadidő alszámláról is – lehet fizetni. Azok a munkavállalók tehát, akik rendelkeznek SZÉP-kártyával, azt már a napi élelmiszer-vásárláshoz is fel tudják használni – mondta Szentkirályi Alexandra.


Forrás: MTI