Három balesetben négyen súlyosan megsérültek Békésben

Fotó: Police.hu

Békés megyében 2022. július 8-án három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre – írja a Police.hu.

Szeghalmon, a Szeleskert, Újtelep utca és a Kinizsi utca kereszteződésében 5 óra 20 perckor egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy neki jobbról, segédmotoros kerékpárral érkező férfinek. Nem ütköztek össze, de a motoros elesett és könnyebben megsérült.

hirdetés

A Békés és Békéscsaba közötti úton, Békés külterületén 6 óra 45 perc körül egy Békés felé tartó személygépkocsi áttért a menetiránya szerinti bal oldali sávba és összeütközött egy neki szemből érkező autóval. Az utóbbi autó árokba borult, a szabálytalan gépkocsi pedig sodródni kezdett, összeütközött még egy Békés felől érkező kocsival, majd az árokban állt meg. A balesetben hatan sérültek meg, hárman súlyos és hárman könnyű sérüléseket szenvedtek.

Mezőberényben, a Madách utcában 18 óra körül egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfi nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel hajtott, letért az útról, nekiment egy parkoló autónak, majd elesett. A férfi súlyosan megsérült.

Fotó: Police.hu
Fotó: Police.hu
Fotó: Police.hu
Fotó: Police.hu