Dancsó Tibor: Jobban oda kellene figyelni a pénzt hozó és vivő beruházások arányára

Dancsó Tibor Dancsó Tibor / Fotó: Körös Hírcentrum (archív felvétel)

Békéscsaba szeptemberi közgyűlésén hozott döntéseket értékelte kedden Dancsó Tibor, a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselője.

Dancsó Tibor véleménye szerint elérkezik az igazság pillanata, ugyanis több frakció állította magáról, hogy felelős gazdálkodást folytat, ez a valóságban sokszor csak a szavak szintjén valósult meg. Az önkormányzati képviselő állítása szerint a város úgy végzett beruházásokat az elmúlt években, hogy az ezekre való önrészre hitelt vett fel. Az így keletkezett 2 milliárd forint összegű tartozás jelenleg is nyomja a költségvetést, törleszteni és kamatot is kell fizetni rá. Meglátása szerint, ha többletbevétel érkezett, gyakorlatilag semmilyen jelét nem mutatta a város költségvetése a takarékoskodásnak. Nem kezdődött meg a hitel törlesztése, a takarékoskodás, illetve a város csak feléli azt a pénzt, ami rendelkezésére áll. Kiemelte, a DK önkormányzati képviselőjeként 2019-óta rendszerint szóvá tette, hogy jobban oda kellene figyelni a pénzt hozó és vivő beruházások arányára.

hirdetés

Meglátása szerint a valóságban sok olyan intézkedés elmaradt, aminek már régen meg kellett volna történnie. Példaként tett megjegyzést a Csaba Parkra, amelyre a város 4,5 milliárd forintot költött el úgy, hogy a Csaba Park nem rendelkezett üzleti tervvel. További példaként a Belvárosi Parkolóházat említette, amely szerinte nem hoz hasznot, sőt, minden évben milliárdos veszteséget termel.

A közgyűlésen Dancsó Tibor szóba hozta az állami ünnepségeket és tűzijátékokat. Szerinte a koszorúzási események során a koszorúk értéke több százezer forintra jön ki. Meglátása szerint meg kell adni a hősöknek a tiszteletet és az ünnep hangulatát, de ez megtörténhet egy szál virággal is. Az önkormányzati képviselő szerint már most el kellene gondolkozni azon, hogy jövőre milyen formában, hogyan ünnepeljük az állami ünnepeket, és hogy van -e igény tűzijátékokra. Ha erről időben születik döntés, a tűzijáték nem lenne feleslegesen megrendelve, nem lenne kötbér sem.

Elmondása szerint a közgyűlésen sok okos, takarékosságra vonatkozó ötlet elhangzott, illetve energetikai munkacsoport is alakult, amely figyeli a lehetőségeket, hogy az energiaválság kivédésére az önkormányzat megoldást találjon. Pozitívumként emelte ki a Smart Grid rendszert, amely elektromos áramot termelő és tároló egység. A rendszer megtakarítást hoz, viszont ennek nagyságrendje nem közelíti meg a város áramfelhasználásnak mértékét. Átadás előtt áll a geotermikus rendszer, amely szintén előnyt fog jelenteni.

Meglátása szerint a város jelenleg kormányzati segítségre vár, míg más önkormányzatok uszodákat, művelődési házakat zárnak be, ugyanis látják, hogy ekkora költségeket nem tudnak kitermelni.