Ittasan vezetett a sarkadi férfi, vádat emeltek ellene

autó, vezet, műszerfal, ittas vezetés, halálos baleset Kiemelt kép illusztráció!

Közúti veszélyeztetés bűntette és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 32 éves büntetlen előéletű sarkadi férfi ellen – tájékoztatott a Békés Vármegyei Főügyészség.

A férfi 2022. július 23-án napközben alkoholt fogyasztott, a vádbeli cselekmény időpontjában enyhe fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt. 15 óra körüli időben Sarkadon, egy általa vezetett személygépkocsival a Nárcisz utcában leparkolt egy idegen ház kapubejárójára úgy, hogy onnan az ott lakó férfi a kocsijával nem tudott kiállni, majd távozott. Amikor nem sokkal később megjelent az autónál, a szabálytalan parkolás miatt szóváltás alakult ki a terhelt és a másik férfi, a későbbi sértett között.

hirdetés

Ennek során a sértett észlelte a terhelt leheletén, hogy szeszes italt fogyasztott, ezért közölte a gépkocsival távozni kívánó terhelttel, hogy ne menjen sehová, mert ittas és értesítették a rendőrséget.

A járművezető ennek ellenére beszállt a gépkocsiba, s beindította a járművet, ekkor a sértett, hogy a távozását megakadályozza, közvetlenül a gépkocsi elé állt. A terhelt látta, hogy a sértett a gépkocsi előtt áll, ennek ellenére gépkocsijával előre elindult és nekiütközött a sértett lábának, aki egyensúlyából kibillenve a gépkocsi motorházára támaszkodott. Ezt követően a járművezető meggondolta magát, és hátrafelé indult el, majd a járdán és az útpadkán keresztül tolatva távozott a helyszínről.

A cselekmény során a sértett sérülést nem szenvedett, de annak reális veszélye fennállt. A terhelt cselekményével megszegte a KRESZ 3.§ (1) bekezdés c) pontjában foglaltakat, mely szerint, aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse. Megsértette továbbá a 4.§ (1) bekezdés c) pontjában foglaltakat is, amely szerint járművet az vezethet, akinek a szervezetében nincs szeszesital fogyasztásából származó alkohol.

A járási ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfit tárgyalás mellőzésével, az ügyiratok alapján hozott büntetővégzésével próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől és kötelezze őt a nyomozás során felmerült, 175.000.-Ft-ot meghaladó bűnügyi költség megfizetésére.