Sóczó Rebeka hétszeres országos bajnok!

Bozó Bence, Szentandrászki Gréta, Gyáni János edző, Sóczó Rebeka és Horban Artem

Hétvégén rendezték meg a junior korosztály országos bajnokságát Cegléden, ahol Gyáni János tanítványai több érmet is szereztek.

Női -70 kg-ban a korábbi magyar bajnok és Héraklész magyar válogatott, Sóczó Rebeka indult az újabb bajnoki címért. Rebeka kirobbanó formát mutatott a verseny során, esélyt sem adott ellenfeleinek. A súlycsoport kiemeltjeként sorra nyerte ippont érő akciókkal a mérkőzéseit, két győzelemmel a döntőbe kvalifikálta magát. A fináléban a békéscsabai versenyző irányította a küzdelmet, akcióira a bírók vitathatóan nem adtak pontot, így a küzdelem aranyponttal folytatódott. A mérkőzés kilencedik percében Rebeka utolsó erejével hatalmas dobást hajtott végre ellenfelén, így megszerezte az aranyérmet és ezzel hetedik országos bajnoki címét.

hirdetés

Női -63 kg-ban az egyesület válogatottja, Szentandrászki Gréta állt tatamira.  Az egyesület fiatal reménysége koncentrált és határozott judójával két gyors ippon értékű győzelmet ért el, így az elődöntőben folytatta a küzdelmet. Az elődöntőben riválisával találta szemben magát, kiegyenlítetten zajlott a küzdelem, ahol taktikai hibát vétett, így bronzéremért küzdhetett. A bronzmérkőzést a csabai versenyző uralta, wazari értékű dobást követően leszorítás technikával tartotta földön ellenfelét, ezzel megszerezte az érmet és felállhatott a dobogó harmadik fokára.

Férfi +100 kg-ban Bozó Bence, Kara Bence és Petrovszki Márk mérettette meg magát az idősebbek között. A Gyulai Judo SE ifjúsági válogatottja, Bozó Bence egy ippon értékű győzelemmel egészen a negyeddöntőbe kvalifikálta magát, ahol válogatott riválisa ellen taktikai hibát vétett, így bronzéremért küzdhetett. A bronzmérkőzésen csapattársával, Kara Bencével küzdöttek meg, ahol Bozó ippon értékű dobást hajtott végre, így végül Bozó Bence lett az érem tulajdonosa, míg Kara Bence pontszerző ötödik helyen végzett. Petrovszki Márk első éves ifiként az idősebbek között pontszerző ötödik helyen zárt.

A férfiak egyik legnépesebb kategóriájában -73-kgban Kiss Huba szép versenyzéssel helyezetlenül zárt.

A Magyar Judo Szövetség összesített éremtáblázata szerint a versenyen 42 egyesületből a BM Kano Judo SE az előkelő 8., míg a Gyulai Judo SE 24. helyen végzett.