Több mint egy éven keresztül elhunyt hozzátartozója után, jogosulatlanul vette fel az ápolási díjat egy körösladányi férfi

pénz, forint, gyulán elhagyott pénz Illusztráció: Pixabay.com

Nagyobb vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy 31 éves büntetett előéletű körösladányi férfival szemben, aki több mint egy éven keresztül elhunyt hozzátartozója után, jogosulatlanul vette fel az ápolási díjat.

hirdetés

A férfi 2018 júniusától kiemelt ápolási díjban részesült súlyosan fogyatékos nagymamája ápolása jogcímén, aki 2021. március 15-én elhunyt. A férfi azonban nem jelezte az ápolási díjat folyósító szervnek, hogy a hozzátartozója elhalálozott, így azt továbbra is folyósították a részére, a férfi pedig továbbra is – jogtalan vagyoni haszonszerzés célzatával eljárva, jogosulatlanul – a folyósító szervet tévedésben tartva felvette a kiemelt ápolási díjat.

hirdetés

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény alapján esedékes jogosultsági felülvizsgálati eljárás során a férfi 2022. augusztus 15-én az ápolási díj felülvizsgálatára vonatkozó valótlan tartalmú adatlapot nyújtott be a Békés Megyei Kormányhivatal Szeghalmi Járási Hivatalába, melyen nagymamáját mint ápolt személyt élőként (ápolást igénylőként) tüntette fel, ezzel a hatóságot megtévesztette és valótlan tartalmú magánokiratot használt fel.

A felülvizsgálati eljárás során a hatóság a lakcímnyilvántartás adataiból megállapította, hogy az ápolt személy meghalt, ezért az ápolási díjat, illetőleg a folyósítását 2022. augusztus 31-ével megszüntette. A férfi cselekménnyel az állami költségvetésnek mindösszesen több mint 1.070.000.-Ft vagyoni hátrányt okozott, cselekményével rendszeres vagyoni haszonszerzésre törekedett.

MTI

hirdetés