2024-ben is folytatja pályaorientációs tevékenységét a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

pályaválasztást, pályaorientáció, iparkamara Fotó: Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (archív)

A megye majdnem minden, általános iskolát működtető településén megfordultak tavaly a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara pályaorientációs munkatársai.

hirdetés

A cég tavaly több mint 200 gyereknek szervezett cég- és üzemlátogatást. Mindig annak figyelembevételével utaztatták a hetedik, nyolcadik osztályosokat a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, hogy az adott osztályban tanuló fiatalok milyen területre voltak kíváncsiak, tehát volt, aki a kereskedelembe, mások a vendéglátásba, az autószerelés vagy éppen a nyomdaipar rejtelmeibe tekinthettek be.

hirdetés

Térítésmentes pályaorientációs foglalkozásokat, osztályfőnöki órákat, szülői értekezleteket, egyéni tanácsadásokat tartottak, amelyen több mint 800 szülő és gyerek vett részt. Itt egyebek mellett az is kiderült, mi a különbség a gimnázium, a technikum és a szakképző iskola között, mit jelent a műhelyiskola vagy éppen a dobbantó program. A kamara munkatársai találkoztak a fiatalokkal a Pályaválasztási Vásáron, több busznyi gyereket utaztattak Budapestre a Szakma Sztár Fesztiválra. Vetélkedőket, alkotópályázatokat hirdettek 2023-ban, amelyre a megye minden pontjáról érkeztek művek. Büszkék rá, hogy szinte minden nyolcadik osztályos tanteremben kint van az általuk szerkesztett pályaorientációs naptár.

A fiatalokat az interneten három platformon, a JóPálya és a Tiéd?! Facebook oldalon, a jópályakamara Instagram és a tovabbtanulasbekes.hu honlapon tájékoztatják napi szinten az éppen aktuális továbbtanulási hírekről.

A pályaorientációs munkatársaknak idén is az a célja, hogy minden gyerek a képességeinek és érdeklődésének megfelelő középiskolában folytassa a tanulmányait.

hirdetés