Sima győzelemmel negyeddöntős a birkózó Ligeti Dániel

A szabadfogású birkózók 125 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Ligeti Dániel könnyedén legyőzte nigériai riválisát és bejutott a negyeddöntőbe a párizsi olimpián.

A londoni és riói után harmadik olimpiáján szereplő szombathelyi nehézsúlyú a nyolcaddöntőben az Afrika-bajnoki ezüstérmes nigériai Ashton Adeyemi Mutuwa ellen lépett szőnyegre, aki a papírforma szerint nem okozhatott neki komoly gondot és mint később kiderült, nem is okozott.

hirdetés

Az ötszörös Európa-bajnoki érmes magyar birkózó óvatosan kezdte a mérkőzést, közel egy percig az összekapaszkodást sem erőltette, viszont amikor úgy döntött, eljött az idő, akkor a kapaszkodásból gyorsan váltott, lefogta ellenfele fejét, bal kezével összefogta a nigériai bal lábát és levitte (2-0), majd kétszer szépen bebillentette (6-0).

Bánkuti Zsolt szövetségi kapitány ezek után újabb akciókra biztatta Ligetit, aki „engedelmeskedett” edzőjének és még a második percben lendületesen kivitte Mutuwát (7-0), a harmadik perc elején pedig mögé került (9-0) és pörgetett (11-0), ezzel pedig 2:26 perc alatt technikai tussal lezárta a találkozót. A negyeddöntőben Ligeti Dánielre a súlycsoport riói bajnoka, a tízszeres Európa- és háromszoros világbajnok török Taha Akgül vár.

Fotó: Párizs, 2024. augusztus 9. Ligeti Dániel, miután győzött a nigériai Ashton Adeyemi Mutuwa ellen a férfi szabadfogású birkózók 125 kilogrammos súlycsoportjának nyolcaddöntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián a párizsi Mars-mező Arénában 2024. augusztus 9-én. A magyar versenyző technikai tussal nyert és bejutott a negyeddöntőbe. MTI/Illyés Tibor

MTI