December 8-án Antalyában rendezték meg a 30. SPAR Mezei Futó Európa-bajnokságot, ahol Karsai Gábor a 31. helyen zárt és ezzel a magyar U20-as csapat legeredményesebb tagja.
A Békéscsabai Atlétikai Club versenyzője így számolt be az Eb versenyzéséről: „A pálya gyors volt, ugyanakkor technikás is, hiszen emelkedők, sár, homok, farönkök és még néhány különböző akadály is nehezítette a versenyt. A Mezei EB-n különösen nehéz a rajt, mivel a sok versenyző irgalmatlan tempót diktál, főleg az első kör felében, hogy minél jobb pozíciót szerezzenek.”
„Idén okosabban tudtam elindulni és helyezkedni, különösen az első körben jobban, mint tavaly. A verseny nagy részében érzésem szerint egyenletesen futottam. Számomra az olyan akadályok, mint a homok és a sár, különösen nehéznek bizonyultak a verseny közben, hiszen a hazai mezei versenyeken általában nem találkozunk ilyen kihívásokkal.”
„Összességében pozitívan értékelem ezt a versenyt, hiszen még két évig ebben a korosztályban fogok versenyezni” – fogalmazott Karsai Gábor.
Tóth Sándor mester versenyzője a magyar csapat legjobbjaként tért hata Antalyából.