Évzáró és évindító rendezvényt tartott a Debreczeni Team

Debreczeni Team, évzáró évnyitó

A József Attila Lakótelepi SE Kick-box szakosztályának Point-Fighting csoportja Január 4-én ismét megtartotta az évenként megrendezésre kerülő évzáró és egyben évnyitó rendezvényét amely eseménynek, az idén is a békéscsabai Tréning Center adott helyet.

A csapattagokat az őket kísérő szülőket és minden megjelentet nagy tisztelettel köszöntötte Debreczeni Dezső VI. danos mester a csapat vezetője. A megjelent közel száz főnek elmondta, hogy a lassan két évtizedes múltra visszatekintő Debreczeni Team már hagyományosan, több mint 10 éve tartja meg ezt a rendezvényt, majd beszédét az elmúlt év eredményeivel és értékelésével kezdte. Először kitért arra, hogy a Lakótelepi SE kick-box szakosztályán belül, a legnépesebb csoport a Debreczeni Team, ami az elmúlt évben stabilan tartja taglétszámát, így az ország második legnagyobb Point-Fighting csapata.

Felsorolta a 2024-es évben meglátogatott versenyeket és az azokon elért eredményeket: „A csapatunk az elmúlt évben 41 napot töltött versenyzéssel. 19 hazai és nemzetközi versenyen vettünk részt, amihez 18.540 Km-t utaztunk és összesen 159 arany, 124 ezüst és 152 bronz érmet gyűjtöttek össze versenyzőink a kontinensünk számos pontjáról. Természetesen a megszerzett medálok közül a legértékesebbek a hazai Utánpótlás Világbajnokságon kiharcolt 2 arany, 3 ezüst és 8 bronzérem valamint az Athénban begyűjtött felnőtt Európa-bajnoki három ígéretes 5. helyezés, amivel csapatunk versenyzői hazatérhettek Békéscsabára.”

Kiemelte, hogy a 2024-es esztendőben az egyesület a város támogatásával bekerült a Kiemelt Vidéki Sportszervezetek Támogatásának rendszerébe, amire méltán lehet büszke a csapat minden tagja, korábbi és jelenlegi egyaránt, hiszen ez a lehetőség egy hosszú, négy évtizedes töretlen kitartásnak és nagyon sok munkának az eredménye. Nagy előrelépésként említette az új edzőterem birtokbavételét ahol sokkal jobb feltételekkel tudnak készülni a versenyzők és ami rengeteg új lehetőséget tartogat a szakmai felkészülés szempontjából is.

Szó esett a csapat működtetéséhez szükséges anyagi háttér megteremtéséről amiben kiemelte Békéscsaba Város Önkormányzatának nélkülözhetetlen támogatását. Egyúttal köszönetet mondott Szarvas Péter polgármester úrnak, és a város vezetőinek, akik töretlen támogatásukkal biztosítják az egyesület működését.

Ezután mondott köszönetet Shihan Gregor Lászlónak a Békés Megyei Harcművész Szövetség elnökének, Opauszki Dávidnak, Viczián Dánielnek, a támogatóknak, segítőknek és a szülőknek, akiknek erkölcsi és anyagi támogatása ennek a közösségnek a motorja, ami nélkül nem tudna működni a csapat. Majd a köszönetnyilvánítások után beszédében a versenyzőkhöz fordult.

A mester megköszönte mindenki áldozatos munkáját és elmondta, hogy nagyon büszke a csapatára akik mindenhol legjobb tudásuk szerint álltak helyt és teljesítették a 2024-es évre kitűzött célokat.

Ezután átadásra kerültek a csapat vándorkupái, amit több kategóriában összesen 11 versenyző tudhatja magáénak az adott év „Legkiemelkedőbb Eredménnyel Rendelkező Versenyzői” címet.

Ez alapján 2024-ben a legeredményesebb lány versenyzője Jancsó Lili, a legeredményesebb fiú Viczián Dániel lett. Senior korosztályba a legeredményesebb versenyző Opauszki Dávid, Junior korosztályba legeredményesebb lány Petró Lili a legeredményesebb fiú Csiernyik Zsombor lett.

Kadet 2 kategóriában Debreczeni Frida és Matuska Máté, míg Kadet 1 kategóriában Jancsó Csenge és Szikora Bence lettek a díjazottak. A gyerek korosztály versenyzői közül Born Heidi és Peregi Botond érdemelték ki egy évre a vándorkupák birtoklását. Emellett külön elismerést kaptak még Gajdács János és Békési Bence. Ezen kívül a 2024-es versenyszezonban a csapat, Utánpótlás Magyar Kick-Box Válogatottba delegált tagjai is elismerésben részesültek.

A felemelő múltba tekintés után a 2025-ös évben váró feladatokról, és lehetőségekről esett szó. Célként lett kitűzve a minél több versenyen való részvétel hiszen minden lehetőséget ki kell használni a versenyzésre mert a ranglista pontok megszerzésén kívül ez szolgálja legjobban a felkészülés folyamatos kontroll alatt tartását valamint a világ csapatai is keményen dolgoznak, rohamléptekkel fejlődnek. És természetesen nem utolsó sorban kerültek említésre a legfontosabb versenyek az idei évben megrendezésre kerülő Utánpótlás Kick-Box Európa- bajnokság és a Felnőtt Világbajnokság ahova a Debreczeni Team a lehető legtöbb versenyzőt szeretné kvalifikálni.

„A 2025-ös évben, minden nehézség ellenére is tesszük a dolgunkat, rengeteg örömteli feladat áll az egyesület a csapat az edzők, versenyzők és a szülők előtt is!” – szögezte le Debreczeni Dezső. A beszámolót vacsora, majd jó hangulatú, kötetlen beszélgetés követte.

Malatyinszki Mihály beszámolója