A héten lejár a felsőoktatási felvételi jelentkezés határideje, február 15-ig kell véglegesíteni a jelentkezési lapokat – hívta fel a figyelmet Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) államtitkára hétfőn.
A felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár elmondta, a jelentkezést online kell kitölteni Ügyfélkapu+ vagy Digitális Állampolgárság (DÁP) alkalmazás segítségével. Közölte, hat szakot lehet megjelölni, július elejéig még lehet módosítani a szakok sorrendjét. Az eljárás már teljesen elektronikus, a rendszer felhasználóbarát, segít ellenőrizni, hogy minden szükséges adatot kitöltött-e a jelentkező. Figyelni kell arra, hogy a folyamat végén meg kell történnie a hitelesítésnek – tette hozzá.
Varga-Bajusz Veronika szólt arról is, hogy évek óta a gazdaságtudományi terület a legnépszerűbb. Ugyanakkor tavaly a második helyre került a pedagógusképzés (a 2023-as 4. helyről). 2024-ben közel 15 ezer hallgatót vettek fel pedagógusképzésre. Hozzátette, egyre népszerűbbek a nemzetgazdaság szempontjából fontos műszaki, természettudományi, informatikai képzések. A keresett szakok közé tartozik az agrár vagy az orvos- és egészségtudományi képzési terület. Az államtitkár kifejtette, az elmúlt években arra törekedtek, hogy az egyetemeknek minél nagyobb beleszólásuk lehessen, kikkel szeretnének együtt dolgozni, és a hallgatók is könnyebben választhassanak iskolát.
Május 5-én kezdődnek az érettségi vizsgák, az egyetem pedig akár szakonként mondhatja meg, hova vár emelt vagy középszintű érettségit – ezek is megtalálhatók a felvi.hu felületen. A felvételi ponthatárokat július 23-án hirdetik majd ki. Az államtitkár elmondta, tavaly és tavalyelőtt 75 ezer állami ösztöndíjast vettek fel az egyetemek. Az idei évben pedig 87 ezres kapacitást irányoztak elő. Hangsúlyozta, ez a terv, de a jelentkezők eredményei alapján lesz végleges az állami ösztöndíjasok köre. Varga-Bajusz Veronika beszélt arról is, hogy az egyetemeknek már nem egymással kell versenyezniük, hanem nemzetközileg kell versenyhelyzetben lenniük. Ismertette: hat évvel ezelőtt hét volt, mostanra már 12 magyar egyetem van a világ legjobb öt százalékában. Erősödnek az oktatói és kutatói munka, a gazdasági kapcsolatok mérőszámai.
MTI