Hétvégén a cseh főváros adott otthont a felnőtt European Opennek, ahol a BM Kano Judo SE két tehetsége, Sóczó Rebeka és Horbany Artem képviselte Magyarországot.
A női -70 kg-os mezőnyben Sóczó Rebeka ismét megmutatta, hogy a kontinens élvonalába tartozik. Az Európa Kupa-bronzérmes versenyző magabiztosan kezdett: első mérkőzésén a hazai pályán szereplő Zarybnickát pillanatok alatt ipponnal győzte le. A legjobb 16 között a német Murphy ellen golden score-ban brillírozott, amikor egy kontra technikával megszerezte a győzelmet. A negyeddöntőben a későbbi aranyérmes svájci Vetterlivel szemben maradt alul, ám a vigaszágon ismét bizonyította harciasságát: az izraeli Kogan ellen mindössze tíz másodperc alatt szerzett wazari előnyt, amelyet a mérkőzés végéig megőrzött. A bronzéremért a német Gruenewalddal mérkőzött meg, de végül az ötödik helyen zárt – értékes pontokat gyűjtve, amelyek nagy eséllyel az U23-as Európa-bajnokságon való indulást is biztosítják számára.
A férfi -66 kg-os kategóriában Horbany Artem lépett tatamira, aki az egyik legnépesebb súlycsoportban, a 64 között kezdte meg szereplését. Első mérkőzésén a kirgiz Yrysbekov ellen hamar fölénybe került: yuko és wazari értékű dobásokat is végrehajtott, magához ragadva az irányítást. Egyetlen rosszul időzített támadás azonban elég volt ahhoz, hogy ellenfele megkontrázza dobását, így Artem számára idő előtt véget ért a verseny.
Gyáni János edző büszkén értékelte tanítványait: „Rebeka fantasztikus versenyző alkat, mindent megtesz a győzelemért. Bár a válla miatt nem tudott százszázalékos formát hozni, a szíve és akaratereje kárpótolta és így is eredményesen szerepelt. Bízom abban, hogy az Európa-bajnokságon is bizonyítani tud, én hiszek benne. Artemnek sajnos nagyon nehéz a súlycsoportja, ahol egy pillanatnyi hiba is végzetes lehet. Láttam rajta a fejlődést és biztos vagyok benne, hogy legközelebb győztesként térhet majd haza. Nagyon büszke vagyok rájuk” – fogalmazott.
A BM Kano Judo SE fiataljai tehát ismét bebizonyították, hogy helyük van a nemzetközi mezőnyben és Rebeka biztató formája reményt ad a közelgő Európa-bajnoki szereplésre.