Két nap alatt három férfit vettek őrizetbe Békés vármegyében engedély nélküli vezetés szabálysértése miatt – közölte a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A tájékoztatás szerint június 10-én este Sarkadon, a Széles utcában igazoltattak a rendőrök egy 22 éves férfit, aki annak ellenére vezetett személyautót, hogy nem rendelkezett jogosítvánnyal.
Másnap további két hasonló esetben intézkedtek a rendőrök: Mezőberényben és Békéscsabán is előállítottak egy-egy férfit, akik szintén engedély nélkül vezettek személygépkocsit.
A rendőrség felhívta a figyelmet arra, hogy az engedély nélküli vezetés szabálysértési elzárással is büntethető. A hatályos jogszabályok alapján azokat, akiket jogosítvány nélküli vezetés közben tetten érnek, gyorsított bírósági eljárás lefolytatása érdekében őrizetbe vehetik. A három férfi ügyében a bíróság dönt a büntetésről.
A rendőrség hangsúlyozta: azok, akik megfelelő szabályismeret és vezetési gyakorlat nélkül vesznek részt a közúti közlekedésben, nemcsak saját magukat, hanem másokat is veszélybe sodorhatnak.









