Ezüstérmes lett Horbany Artem a hazai judós elit viadalán

Horbany Artem Horbany Artem és edzője, Gyáni János

Hétvégén rendezték meg Budaörsön az I. Osztályú Felnőtt Országos Bajnokságot, ahol a hazai judós elit legjobbjai léptek tatamira. A rangos megmérettetésen a BM Kano Judo SE versenyzői is kiválóan szerepeltek, közülük is kiemelkedett a -66 kilogrammos súlycsoportban induló Horbany Artem.

hirdetés

A fiatal tehetség fantasztikus formában versenyzett. Már az első mérkőzésén bizonyította felkészültségét, hiszen alig fél perc alatt ippon értékű dobással győzte le ellenfelét.

hirdetés

A negyeddöntőben komoly kihívás várt rá, ahol a tavalyi országos bajnokkal mérkőzött meg. Az izgalmas összecsapást a közönség feszült figyelemmel követte, Artem pedig a küzdelem félidejében egy yuko értékű dobással megszerezte a vezetést, amelyet a mérkőzés végéig meg is őrzött, így bejutott az elődöntőbe.

Az elődöntőben sem hagyott kétséget felkészültségét illetően: mindössze 20 másodperc elteltével egy tökéletesen kivitelezett karfeszítéssel kényszerítette feladásra ellenfelét. A békéscsabai judós ezzel bejutott a döntőbe, ahol az Európa-bajnoki bronzérmes, olimpikon Pongrácz Bencével nézett szembe.

A finálé méltó zárása volt a napnak. Rendkívül kiélezett, magas színvonalú mérkőzésen technika technikát követett, és érezhető volt, hogy teljesen kiegyenlített, szinte 50-50 százalékos küzdelem zajlik a tatamin. A győzelem végül egyetlen ütemen múlt, és bár a döntő dobás az ellenfél javára dőlt el, Horbany Artem teljesítménye így is kiemelkedő volt, büszkeséggel állhatott fel a dobogó második fokára.

Gyáni János edző büszkén értékelte tanítványa teljesítményét: „Artemben már az első pillanattól kezdve láttam azt a különleges tehetséget, amihez hatalmas szív és rendíthetetlen küzdőszellem társul. Öröm vele dolgozni, mert minden edzésen és versenyen a maximumot adja, és igazán szereti, amit csinál. A -66 kilogrammos súlycsoport mind országos, mind nemzetközi szinten rendkívül erős, ezért különösen értékes ez az eredmény.

Mai teljesítménye nagyon büszkévé tett. Bár a döntő most szorosan alakult, biztos vagyok benne, hogy ez még csak a kezdet számára. A hónap végén a prágai European Openen lép tatamira, ahol jó esélye van kivívni az U23-as Európa-bajnoki részvételt. Hiszem, hogy ez a lendület és elhivatottság még sok szép sikert hoz számára a közeljövőben.”

A BM Kano Judo SE további versenyzői is értékes helyezéseket értek el:

• Botos Lujza (-78 kg) bronzérmet szerzett,
• Kertész Lívia (+78 kg) az ötödik helyen végzett,
• Dudás András (-90 kg) pedig a hetedik helyet szerezte meg.

A klub összességében is jól teljesített: a 47 egyesületet felvonultató mezőnyben az előkelő 17. helyen zárta a versenyt.

Kövessen minket Facebookon!
Követem!