A keddi rendkívüli hőség után szerda reggelre ismét forgalomba álltak a MÁV FLIRT motorvonatai – közölte közösségi oldalán Vitézy Dávid.
A politikus azt írta, a szerelvények már kedden este elkezdtek újra működni, amikor a hőmérséklet 38 Celsius-fok alá csökkent. Tájékoztatása szerint a túlmelegedés miatt a járművek védelmi rendszere letiltotta az akkumulátorok töltését, így azok egy megállást követően nem tudtak újra elindulni. Elmondása szerint a rendszer egyes esetekben 70 Celsius-fok feletti akkumulátorcella-hőmérsékletet is érzékelt.
Vitézy hozzátette, hasonló jelenség extrém hőségben korszerű autóbuszoknál is előfordulhat, mivel a beépített biztonsági rendszerek a tűzveszély megelőzését szolgálják.
A bejegyzés szerint a Stadler már dolgozik a műszaki megoldáson. A politikus megjegyezte, hogy a gyártó újabb KISS motorvonatainál nem jelentkezett ez a probléma, ezért bízik benne, hogy a 2006 óta közlekedő FLIRT szerelvények esetében is megoldható a hiba kiküszöbölése.
Vitézy Dávid szerint a történtek ismét rámutattak arra, hogy a közlekedési infrastruktúrának és a járműveknek is alkalmazkodniuk kell az egyre gyakoribb és intenzívebb hőhullámokhoz. Úgy fogalmazott, a jövőben az új járművek tervezésénél és beszerzésénél is figyelembe kell venni, hogy a korábban rendkívülinek számító időjárási helyzetek egyre inkább a mindennapok részévé válnak.
A politikus a bejegyzés végén megköszönte az utasok türelmét a keddi fennakadások miatt, és reményét fejezte ki, hogy a következő napokban már nem kell ismét 38–40 Celsius-fokos hőséggel számolni.










