Norris a 2026-os Magyar Nagydíj győztese

Norris Fotó: DPPI Media / Eric Alonso

Piastri nem jutott el a kockás zászlóig, a Ferrari sem vehetett át herendi porcelánból készült trófeát. Hamilton balszerencséje folytatódott, Antonelli kitartóan küzdött a pódiumért.

hirdetés

Lewis Hamiltonnak nem csak a szombati időmérő végeredménye okozott csalódást. Lando Norris az utolsó másodperceket is kihasználva pole pozíciót szerzett, így a hétszeres világbajnok második helyről indult volna a vasárnapi futamon.

Az időmérőt követően azonban az FIA vizsgálat alá vonta az Oscar Piastrival történt incidensét. Piastri gyorskörön volt, Hamilton pedig útját állta az 1-es kanyarnál – Piastri így kénytelen volt a pálya szélén haladva kikerülni őt, ami az ideje törlését eredményezte, így csak az ötödik helyet tudta megszerezni. Hamilton közvetlenül a kvalifikáció után nyilatkozott az esetről: „Azt hiszem, ezekben a pillanatokban egyszerűen máshol jár az eszem, mert miután befejezem a körömet, nem tudom, hogy esetleg akadályoztam-e valakit, úgyhogy most próbálom átgondolni a dolgot, mert nem vettem észre, hogy jön valaki.” A szövetség a szabályzat alapján három rajthelyes büntetést szabott ki a brit versenyzőre, aki így a futamon csak az ötödik helyről indulhatott.

Nem csak a Ferrarinak volt kellemetlen a szombat estéje. A Mercedes üdvöskéje, Antonelli is büntetést kapott az időmérőt követő vizsgálat eredményeképpen. Verstappen az időmérő utolsó harmadában kipörgött, erre sárga zászlóval figyelmeztették a versenyzőket. A versenyszabályzat kimondja, hogy sárga zászló alatt a pilóták kötelesek jelentősen lassítani, amit telemetriai adatokkal is bizonyítaniuk kell. Antonelli ezt nem tette meg, így őt is három rajthellyel hátrébb sorolták – a futamon a hetedik helyről indult csapattársa, Russell után.

A Magyar Nagydíjon 31 Celsius-fokos levegő és közel 52 Celsius-fokos aszfalt fogadta a versenyzőket. Piastri már az első körben átvette a vezetést csapattársától, Verstappen a harmadik helyre jött fel (bár a lengéscsillapítóra és a váltóra is panaszkodott a csapatrádión). A Ferrarik csak a negyedik és ötödik helyet tudták elcsípni. A tizenötödik körben Bottas füstöt tapasztalt a pilótafülkében, a Cadillac visszahívta az autóját a versenyből. A hátsó gumik tapadásával küzdöttek a pilóták, a körülményeket figyelembe véve a több kiállás tűnt a legjobb stratégiának.

A negyvenhatodik körben Norris visszavette a vezetést, az ötvennegyedik körre pedig már 12 másodperces előnyt tudott szerezni. Két körrel később csapattársa, Piastri váltója tönkrement, nem tudta befejezni a 70 körös versenyt. Később Norrisnak jelezték a csapatrádión, hogy valószínűleg a rázókövek túlzott használata okozta a váltóhibát, és kérték, hogy figyeljen erre a verseny hátralévő részében, nehogy ezen múljon a győzelem. Virtuális biztonsági autós szakasz lépett érvénybe, ami alatt Hamiltont kihívták a boxba. Ugyan Antonelli előtt ért vissza a pályára, de a biztonsági vonalhoz később ért oda, így a harmadik pozíciót vissza kellett adnia az olasz versenyzőnek.

Hamilton balszerencsés szériája tovább folytatódott, boxutcai gyorshajtás miatt 5 másodperces büntetést kapott.

Norris stabilan vezetve először látta meg a kockás zászlót, amelyet Jean Alesi lengetett meg a pálya szélén. Verstappen másodikként ért a célba, Antonellivel a nyomában. A 41. Formula 1 Magyar Nagydíj végeredménye így a következő:

 

Pozíció Pilóta Csapat Pontok
1 Lando Norris McLaren 25
2 Max Verstappen Red Bull Racing 18
3 Kimi Antonelli Mercedes 15
4 Charles Leclerc Ferrari 12
5 Lewis Hamilton Ferrari 10
6 Isack Hadjar Red Bull Racing 8
7 George Russell Mercedes 6
8 Liam Lawson Racing Bulls 4
9 Nico Hulkenberg Audi 2
10 Arvid Lindblad Racing Bulls 1
11 Gabriel Bortoleto Audi 0
12 Pierre Gasly Alpine 0
13 Lance Stroll Aston Martin 0
14 Fernando Alonso Aston Martin 0
15 Franco Colapinto Alpine 0
16 Esteban Ocon Haas F1 Team 0
17 Alexander Albon Williams 0
18 Carlos Sainz Williams 0
19 Oliver Bearman Haas F1 Team 0
NC Oscar Piastri McLaren 0
NC Sergio Perez Cadillac 0
NC Valtteri Bottas Cadillac 0

Kövessen minket Facebookon!
Követem!