Az utasok csaknem kétharmada online veszi meg a nemzetközi vonatjegyét

vonat, közlekedés Illusztráció: Gemini AI

A nemzetközi utasok közel kétharmada már online veszi meg a jegyét – közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton a Facebook-oldalán.

hirdetés

Hegyi Zsolt tájékoztatása szerint az év első hét hónapjában több mint 780 ezren vásároltak a MÁV-nál nemzetközi menetjegyet, és 64,8 százalékuk digitális csatornát választott: a jegy.mav.hu-t, illetve a MÁV vagy a MÁVPlusz alkalmazást.

Egy évvel korábban ez az arány még 60,7 százalék volt. A pénztári vásárlások aránya mára 35 százalék közelébe csökkent – fűzte hozzá.

Az utasok egyszerűen, gyorsan, sorban állás nélkül szeretnék intézni az utazásukat – értékelt, hozzátéve: a társaságnak is erre kell továbbmennie, és fontos lépés volt, hogy júniusban a nemzetközi jegyvásárlást is „beköltöztették” a MÁVPlusz alkalmazásba.

A vezérigazgató szerint a nemzetközi vonatozás reneszánszát éli, és ezt a számok is mutatják: a START Europa ajánlatot, amellyel ma már 16 ország érhető el, az idei első hét hónapban már 550 ezren választották, 28 ezerrel többen, mint egy évvel korábban.

MTI

Kövessen minket Facebookon!
Követem!