Hat Békés megyei kick-boxos indul a felnőtt Európa-bajnokságon Skopjéban

A JALTE Debreczeni team Európa-bajnokságra készülő csapata

Alig több mint egy hónapja ért véget a nagy magyar és Békés megyei sikereket hozó utánpótlás kick-box világbajnokság, és máris itt van az újabb kiemelt nagy esemény: a felnőttek Európa-bajnoksága, amelyet Észak-Macedónia fővárosában, Skopjében rendeznek meg november 6. és 15. között.

Az előjelek is azt mutatják, hogy újabb kemény küzdelmek várhatók, hiszen 41 ország 1025 versenyzője 1191 nevezéssel indul majd el a kontinentális viadalon. Ráadásul az adott súlycsoportokban és szabályrendszerekben itt dől majd el az is, kik vehetnek részt a 2027-es Európa-játékokon.

A magyar válogatott 69 tagja között ott találjuk a Békés Megyei Harcművész Szövetséghez tartozó klubok válogatott versenyzőit is. A hat sportoló egy rendkívül tartalmas, ötnapos edzőtáborban vehetett részt Tatán, ahol az utolsó simításokat is elvégezték a forma kialakításában.

hirdetés

Öt békéscsabai versenyző a nemzeti csapatban

A Békéscsabai JALTE – Debreczeni team csapata öt versenyzőt ad a mostani válogatottba. Debreceni Dezső vezetőedző így értékelte a felkészülést:

„Az edzőtábor végére sikerült a megfelelő formát beállítani. Nehéz volt a felkészülés, hiszen a lányok egész nyáron edzettek, és mintha egy kicsit kevés lett volna nekik a pihenő – ez látszott mentális és fizikai téren is –, de a tábor végére már kialakult a jó hangulat, jókedvvel edzett mindenki.

A fiúknál Malatyinszki Bendegúz felkészülését nehezebb volt összeegyeztetni a tanulmányai mellett. Viczián Dániel kiemelkedő edzésmunkát végzett még az egyetemi leterheltsége mellett is. A masters kategóriájú Sipos Klára részére nagyon hasznos volt a tábor szintén, hiszen végre a korosztályos társaival tudott gyakorolni, küzdeni, ráhangolódva az Európa-bajnokságra.

A teljesítményt befolyásoló nagyobb sérülések nem történtek, a versenysúlyokat sikerült kialakítani. Tanulmányozzuk a lehetséges riválisok mérkőzéseit is videón.”

Battonyai esélyes a ringben

A ringben, full-contact szabályrendszerben a battonyai Barátság SE versenyzője, Mezei Nikolett lép a kötelek közé a 70 kg-os súlycsoportban. Rádai Roland edző szerint a felkészülése jól sikerült:

„Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján meglepetésember lehet az Európa-bajnokságon, hiszen eredményes volt a budapesti világkupán és a válogató versenyen is, most a táborban is dicséretet kapott a munkájáért. Nagyon bizakodóan indulunk a versenyre, és szeretnénk, ha a jövő évi Európa-játékokon is részt vehetne. A versenysúlyával nincsen probléma, ez nagy terhet vesz le róla, így sokkal erősebb is. Újoncként teljesen nyugodtan indul, és bízunk benne, hogy meglepetést okoz.”

Mezei Nikolett

A Békés megyei indulók névsora

POINT-FIGHTING szabályrendszer:

63 kg: Viczián Dániel (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

89 kg: Malatyinszki Bendegúz (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

50 kg: Debreczeni Frida (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

70 kg: Jancsó Lili Berta (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

Női csapat: Debreczeni Frida, Jancsó Lili Berta (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

Masters korosztály:

65 kg: Sipos Klára (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

FULL-CONTACT szabályrendszer:

70 kg: Mezei Nikolett (Barátság SE, Battonya)

Nevezett edzők: Debreczeni Dezső, Viczián Dániel (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team), Rádai Roland (Barátság SE, Battonya).

Az Európa-bajnokság részletes programja

Helyszín: Jane Sandanski Sports Center (Asnom Blvd, 1000 Skopje, Észak-Macedónia)

November 6. (péntek): A válogatottak érkezése, senior mérlegelés, regisztráció, hivatalos sajtótájékoztató.

November 7. (szombat): A válogatottak érkezése, mérlegelés, regisztráció (a magyar válogatott is ekkor mérlegel).

November 8. (vasárnap):

    • Edzők konferenciája

    • Sorsolás

    • Versenybírók kötelező értekezlete (külön a ringes és a tatamis bíróknak)

    • WAKO Európa tagországok közgyűlése

    • Regisztráció az Európa-játékokra

    • Nemzetközi Anti-Dopping konferencia

    • Egészségügyi személyzet eligazítása

    • 17:00 Megnyitó ünnepség és a WAKO európai szövetségi elnökeinek fogadása

November 9. (hétfő):

8:30–10:00: Zenés formagyakorlat verseny

10:00–19:00: Küzdelmi selejtezők

Master kategóriások regisztrációja, mérlegelése

November 10. (kedd):

8:30–10:00: Zenés formagyakorlat verseny

10:00–19:00: Küzdelmi selejtezők a senioroknak és a mastersoknak

Para kick-boksz regisztráció

November 11. (szerda):

8:30–10:00: Zenés formagyakorlat verseny

10:00–13:00: Küzdelmi selejtezők a senioroknak és a mastersoknak

13:00–14:00: Para kick-boksz verseny és eredményhirdetés

14:00–19:00: Küzdelmi selejtezők

November 12. (csütörtök):

8:30–10:00: Zenés formagyakorlat verseny

10:00–17:30: Küzdelmi selejtezők a senioroknak

Masters korosztály döntői

Eredményhirdetés a masters és a zenés formagyakorlat kategóriában

November 13. (péntek):

10:00–16:00: Senior küzdelmi döntők első része

16:00–19:00: Díjátadó ünnepség

November 14. (szombat):

10:00: Egyéni döntők második része és a point-fighting csapatverseny

14:30: Ünnepélyes díjátadás

Kövessen minket Facebookon!
Követem!