Feladatokkal telt a nyár a nemzeti parkban

nyár Az uráli bagoly új vendég a nemzeti parkban. Fotó: Bodnár Katalin / Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

A Körös-Maros Nemzeti Parkban a korábbi évekhez hasonlóan az idei nyár is mozgalmasan telt. Érkeztek az új állatok, lezajlottak a hagyományos nagyrendezvények.

Tavasszal az ad feladatot a szakembereknek, hogy biztosítsák a vándormadarak vonulását. A nemzeti park nagyon mozaikos terület, szántóföldek közé ékelődtek be azok a szikes puszták, azok a védett részek, amelyek az ég vándorainak jelentenek táplálkozó-, pihenőhelyet – tudtuk meg Boldog Gusztávtól, a park természetvédelmi őrkerület-vezetőjétől. A fészkelés, költés is ekkoriban kezdődik azoknak a madaraknak, amelyek folyamatos lakói az itteni pusztáknak.

hirdetés

A nemzeti park nyáron nagyrészt gazdálkodási tevékenységet folytat. Sokan hihetik, hogy ezek a szakemberek csak a védett területeket járják, és azok értékeire vigyáznak, pedig ennél jóval több feladatuk van. Ősi magyar háziállatfajtákkal kezeltetik (legeltetik) a területeket. A szürkemarhák nagyszerűen karban tudják tartani ezeket a legelőket. A téli takarmányuk, a legelők, a szántók biztosítása, az állatok gondozása mind sok feladatot ad a szakembereknek. Ezek mellett zajlik a természet, az állatvilág megfigyelése. Vizsgálják a fészkek, az élőhelyek állapotát, az új egyedek, fiókák számát. Ezt nevezik biomonitoring tevékenységnek.

A nyár eleji zivatarosabb időszak nagyon jót tett a költésnek. Bár naprakész adatokkal Boldog Gusztáv nem tudott szolgálni, hiszen a kollégái végzik elsősorban a pontos vizsgálatokat, annyi elmondható, hogy a gólyák esetében például jó nyarat zártak. Nem úgy a rovarevő énekes madaraknál, náluk már évek óta drasztikus fogyást figyelnek meg. Ennek több oka lehet, például a vegyszerek folyamatos használata, ami a táplálékukat veszi el. A rovarok fogyása egy másik állatfajra, a denevérre is negatív hatással van, ők is egyre fogynak a környezetünkben.

Különleges, eddig nálunk nem látott madárfaj nem jelent meg ebben az évben. Amire felkapták a fejüket a szakemberek, az a nyár elején érkezett pásztormadár vagy rózsaseregély csapat volt. Ők inváziós madarak, van, hogy tíz évig egyet sem látunk, majd rengeteg érkezik egyszerre. A frissen érő cseresznyét keresik, csak akkor állnak tovább, ha leérett ez a gyümölcs. Ugyan nagy kárt nem tettek a termésben, inkább érdekes volt idén látni őket. Az uráli bagoly megjelenése keltette még fel a figyelmet. Ő a hegyes, sziklás területeken költ általában, viszont úgy tűnik, felénk is egyre inkább terjeszkednek.

Az őszi időszak bőven hoz változást a feladatok tekintetében. A szürkemarhákat Márton nap környékén viszik át a téli szálláshelyükre. A téli legeltetés ezeken a területeken nem preferált, mert a téli felázott talajon a taposással sok kárt csinálhatnak az állatok. A mezőgazdasági munkálatoknak is lassan vége. Ekkor a szakemberek átnézik a területeket, hogy ne maradjon kint semmilyen hulladék, a természetbe nem illő dolog. Ekkoriban kezdődik el a téli tüzelők illegális begyűjtése, amit a nemzeti park munkatársai igyekeznek megakadályozni.

A Boldog Gusztávval készült teljes interjút itt meghallgathatják.

hirdetés

Szóljon hozzá!

97 − = 90