A RÁBA S16-os versenykamion története

BABA, rába Fotó: Jacsek Mihály

Az idei nyár szenzációja volt, hogy BABA avagy, egy RÁBA S16-os alapokon nyugvó versenykamion megszülethetett. A kamiont a nulláról építették újra, mindössze 4-5 hónap alatt, ami már önmagában is elképesztő teljesítmény.

hirdetés

Hogy milyen apropó hívta életre a 100%-ban magyar versenykamiont, és mik a további tervek vele kapcsolatban? A továbbikban Vámosi Péter, a Racingline.hu főszerkesztőjének írását olvashatják.

hirdetés

30 évvel ezelőtt Dinnyés László a Hungarocamion színeiben a RÁBA S16-tal hatalmasat ment esőben. Miközben a sokkal erősebb versenytársak estek-keltek a nedves Hungaroringen, a kis magyar versenykamion pilótája, a sokkal gyengébb versenytechnikájával csodát művelt, és feljött pontszerző helyre, a mezőny végéről. A vállalat azonban 1989 után belátta, hogy lehetetlenül gyenge a D2156MTKLL motor, és végleg leállt a fejlesztés, így Dinnyés gyakorlatilag ülés nélkül maradt.

2017-ben azonban egy baráti beszélgetésből tettek lettek, és Polgáron a Csirketelepen a poraiból kezdett feltámadni egy ugyanolyan modell, mint amivel először bemutatkozott a magyar kamion a Hungaroringen, a kamion Európa-bajnokságon. Három teljesen különböző karakter: Béke Antal, – a kamion tulajdonosa, építője tesztpilótája, és a magyar munkás steampunk divatirányzat jeles képviselője, Dinnyés László, – a tettre kész Svédországból hazatérő 57 éves kicsit svédül is tudó magyar versenypilóta, valamint Vámosi Péter, – a magyar kamionsport híradás jelenkori megkerülhetetlen krónikása összeálltak, és belevágtak egy lehetetlen küldetésbe, amelynek a végcélja az, hogy a dolog ne érjen véget a bemutatózásnál, hanem BABA végül igazi versenykamionná cseperedjen, és 2019-ben felállhasson a rajtrácsra is a Hungaroringen.

A RÁBA leleplezésére 2018. június 16-án 10.00-kor került sor, a IV. Kamion EB és Fesztiválon. A Millennium Tower piros-fehér-zöld lépcsősora a Hungaroringen méltó háttere volt az eseménynek. A bemutatást követően az S16-os egyelőre a kamionkorzó keretein belül léphetett a pályára, de a legújabb magyar csapat mielőbb szeretne tovább lépni, és komoly versenycsapatként nevezni a jövőben egyre több helyszínen Magyarországon és nemzetközi porondon is.

Dinnyés László, a Hungarocamion csapat pilótája 1987 és 1989 között:

“Örülök annak, hogy újra versenypálya közelébe kerülhettem, és megdöbbent az, hogy a 30 évvel ezelőtti kiemelkedő Rábás teljesítményemre ennyien emlékeznek, és elismerik azt. A Racingline először ugyan fals információ alapján halálhíremet keltette, de ezt követően olyan pozitív vonzata lett a dolognak, ami abszolút a várakozásomon felüli eredménnyel bír. Jelenleg is aktív kamionos vagyok Svédországban, sőt oktató is. Péterrel aztán az első találkozásunkat követően felmerült az, hogy mi lenne, ha épülne újra egy RÁBA. YouTube-on találtunk végül rá Béke Tónira, aki hatalmas támogatója a magyar járműiparnak és egyben igazi sporttárs is. Az ő csirketelepi csodájának köszönhetően hiszünk abban, hogy meg tudjuk mozgatni a fuvaros társadalmat, és egy remek jövőnk lehet a versenyzés terén is. Ugyanakkor, amikor először megláttam Babát, nekem is előjöttek az akkori hungarocamionos emlékeim, és nagyon boldog vagyok, amiért régi kollégáim máris segítenek ebben a projektben, és biztatnak minket.”

Béke Antal, a polgári Csirketelep irányítója és a RÁBA S16 építője:

“Egyszerűen, csak szeretem azt, amit csinálok. Dinnyést a Vámosi másodszor is eltemette ugyan, de örülök neki, hogy mozgóképes állapotban van. Kellett azonban az ő boldogságukhoz egy RÁBA is, amit 4-5 hónapnyi rekord idő alatt, nulláról építettem újra a csapatommal, ami miatt hálás vagyok a családomnak is, hogy egyáltalán hagyták ezt. Az S16-os a jelenleg is érvényben lévő európa-bajnoki szabályrendszer szerint épül, de a majd 30 évvel ezelőtti stílus formajegyeit megtartva. A BABA még csak most teszi meg az első bizonytalan lépteit a Hungaroringen, de hamarosan találkozni lehet vele egy országos hegyi versenyen, ahol már megküldöm a kamionon kívül a 700 lóerős Ikarusnak is.”

Vámosi Péter, a Racingline.hu főszerkesztője, és a csapat menedzsere:

“Hatalmas megtiszteltetés nekem az, hogy két ilyen hungarikummal dolgozhatok együtt, mint a Dinnyés és a Béke Tóni, még ha nehéz is bírni velük. Abszolút van helye a magyar jármű történelemben a verseny RÁBA S16-osnak, egy igazi unikum, és utolsó csavarjáig magyar termék. Büszkék vagyunk arra, hogy 100%-ban magyar a csapat, szerelőktől kezdve a pilótáig. Célunk nem csak az, hogy méltó emléket állítsunk egy 30 évvel ezelőtti fantasztikus menetelésnek a Hungaroringen, hanem minél előbb felnőjön BABA ahhoz a feladathoz, hogy érdemben is felvegye a tempót nemzetközi mezőnyben is. Köszönettel tartozunk a Hungaroring vezetésének, amiért hittek bennünk, valamint Őry Tamásnak és a Truck Race Promotion lelkes munkatársainak. Jövőre már nem csak bemutatózni szeretnénk jönni Mogyoródra, hanem versenyezni.”

Mostanra elkészült egy bő egy órás film a kezdetektől fogva, amiből még számunkra is kiderültek olyan részletek, amiket eddig nem tudtunk. A kusturicai hagyományokat felelevenítő igazi vidéki noirból megismerhetjük Tóni családját, az ügyintézési és vásárlási szokásait, illetve hogy az első találkozóból is ízelítőt kaptunk, ahol már feltűnik többek között az eredeti RÁBA versenykamion egykori zsokéja, Dinnyés László is.

A következő nagy blokk már azokról a napokról szól, amikor BABA ellátogatott a Hungaroringre, és megtehetett pár kört a magyar motorsport szentélyében. A film végén pedig sosem látott képek az építés fázisairól, illetve arról, hogy merre turnézott a jármű.

Íme a film:

hirdetés