Több mint 27 ezer bajba jutott devizahiteles család kapja vissza az otthonát

ház, otthon, deviza Fotó: Pixabay

Több mint 27 ezer bajba jutott devizahiteles család kapja vissza az otthonát a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.) felajánlásának köszönhetően – mondta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.

Fónagy János hozzátette: az eszközkezelő az elmúlt hónapokban több mint 32 ezer volt tulajdonost hívott fel, annak érdekében, hogy újra tulajdonosaivá váljanak korábbi ingatlanuknak. Mint elmondta, a megkeresettek közül tízből kilenc úgy nyilatkozott, hogy visszavásárolja ingatlanát, tíz százaléka azonnali, 90 százaléka pedig részletfizetéssel. Egyösszegű kifizetés esetén a vételár azonos azzal az összeggel, amit az eszközkezelő fizetett az ingatlanért 5-8 évvel ezelőtt – mondta az államtitkár és hozzáfűzte, hogy a vételár a lakóhely besorolásától függően akár további 35 százalékkal is csökkenhet.

hirdetés

Az államtitkár kitért arra is, hogy részletvásárlás esetén a havi törlesztő 11 ezer forint körül alakul majd, amelyhez 360 hónapos futamidőt állapít meg a törvény, tehát gyakorlatilag 30 év alatt kell az ingatlant kifizetni. Emlékeztetett: 2010 után a Fidesz-KDNP kormánya a forintosítással lezárta a devizahitelek korszakát, bevezette az árfolyamgátat, amelynek köszönhetően 180 ezer család 50 milliárd forint kamat megfizetése alól mentesült, lehetővé tette a végtörlesztést, ezzel 170 ezer család kapott lehetőséget arra, hogy kikerüljön a „hitelcsapdából” és a bevezetett banki elszámoltatás által gyakorlatilag minden devizahitelesnek csökkentette a visszafizetendő hitelét.

MTI

 

Szóljon hozzá!

97 − 91 =