Kick-box bajnokság került megrendezésre Orosházán

kick-box

A hét végén került megrendezésre a Kick-box Formagyakorlat Magyar Bajnokság Orosházán, melynek a Táncsics Mihály Gimnázium tornaterme adott otthont, a CONTACT K.T.H.E. szervezésében.

hirdetés

A verseny kiemelt jelentőségű volt az utánpótlás korosztályok szempontjából, hiszen az augusztus végi, győri Európa Bajnokság tekintetében az utolsó esély volt a kvalifikációra. A rendezvény különlegessége továbbá, mely értékét és jelentőségét emeli, hogy a formagyakorlat szabályrendszer először jelent meg különálló Magyar Bajnokságként, minden szabályrendszertől elkülönítve. Itt kell kiemelni, hogy a formagyakorlatok, mint kick-box versenyszám  népszerűsítésében tevékeny részt vállalt az Orosházi Contact K.T.H.E. egyesület vezetőedzője, Puravecz Péter III.DAN, akit szakág vezetőjének nevezett ki nemrég a Magyar Kick-box Szövetség, s aki korábban már érmes volt válogatottként az Európa-bajnokságán.  Puravecz Péter szakágvezetői kinevezése óta elvégzett munka eredménye az a létszám, ami felsorakozott a mai versenyen, ezzel ez a hamvaiból feltámasztott szabályrendszer igazolta létjogosultságát.

hirdetés

Elmondta, hogy örvendetes az a tény, hogy egyre több klub indul a korosztályos versenyeken és külföldön is megmérettetik magukat. A versenyen hat Egyesület képviselte magát a különböző korosztályokban. A bírói kart Szabó Gábor főbíró, a Magyar Kick-box Szövetség Bírói Bizottságának elnöke vezette. A verseny végén, az ünnepélyes eredményhirdetésnél az érmeket Antal László orosházi önkormányzati képviselő adta át, aki régóta kapcsolatban van a megye harcművészeivel. Jelen volt Shihan Gregor László VIII.DAN, a Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke is.

A díjátadás után Szabó Gábor főbíró rövid szakmai elemzést mondott a versenyzőknek és edzőjüknek, ami nagyon hasznos tényezőket tartalmazott. Azért is fontos volt ez az elemzés, mert a győztesek és a ranglista vezetők kiharcolták a jogot az augusztus végi, győri Kadet és Junior Európa-bajnokságon indulásra. Fontos, hogy a felkészülést ezeknek a magasabb követelményeknek a tükrében végezzék! – számolt be Gregor László.

Eredmények:

Pusztakezes kreatív kadet 1 (serdülő) leány:
1.Bak Ágnes (Hegyesi KBSE Füzesgyarmat) Edző: Gasparik  Róbert
2.Rácz Emese (Ráckevei Kick-boksz SE)
3. Pécsi Ankisza (Ráckevei Kick boksz SE)

Pusztakezes kreatív kadet 2 (Ifjúsági) leány:
1. Nagy Boglárka Boróka (KIME Veresegyház) Edző: Pintérné Gazdag Anett
2. Baranyák Tekla (Ráckevei Kick-boksz SE)
3.Csuka Kamilla (Contact K.T.H.E., Orosháza)

Pusztakezes kreatívgyerek fiú:
1. Rácz Tibor  (Ráckevei Kick-boksz SE) edző: Kovács  Attila
2. Annus Marcell (Contact K.T.H.E., Orosháza)
3. Dobos Kevin (Contact K.T.H.E., Orosháza)

Pusztakezes kreatív kadet 1 (serdülő) fiú:
1. Harcos Lóránt (KIME Veresegyház) Edző: Pintérné Gazdag Anett
2. Szabó Gergő (Contact K.T.H.E., Orosháza)

Fegyveres kreatív kadet 1 (serdülő) leány:
1. Rácz Emese (Ráckevei Kick-boksz SE) edző: Kovács  Attila
2. Pécsi Ankisza (Ráckevei Kick boksz SE)

Fegyveres kreatív kadet 2 (Ifjúsági) leány:
1. Tar Petra (Black & Gold Angels Veresegyház) Edző: Edző: Pintérné Gazdag Anett
2. Baranyák Tekla (Ráckevei Kick-boksz SE)

Pusztakezes zenés kadet 1 (serdülő) leány:
1. Müncz Kata (Black & Gold Angels Veresegyház) Edző: Edző: Pintérné Gazdag Anett
2. Konkoly Zsófia (Black & Gold Angels Veresegyház)
3. Tar Kriszta (Black & Gold Angels Veresegyház)

Pusztakezes zenés kadet 2 (ifjúsági) leány:
1. Tar Petra (Black & Gold Angels Veresegyház) Edző: Edző: Pintérné Gazdag Anett
2. Nagy Boglárka Boróka (KIME Veresegyház)
3. Csuka Kamilla (Contact K.T.H.E., Orosháza)

Pusztakezes  zenés  gyerek fiú:
1. Annus Marcell (Contact K.T.H.E., Orosháza) Edző: Puravecz  Péter
2. Rácz Tibor (Ráckevei Kick boksz SE)
3. Dobos Kevin (Contact K.T.H.E., Orosháza)

Pusztakezes zenés kadet 1 (serdülő) fiú:
1. Harcos Levente (KIME Veresegyház) Edző: Pintérné Gazdag Anett
2. Harcos Lóránt (KIME Veresegyház)
3. Szabó Gergő (Contact K.T.H.E., Orosháza)

Fegyveres  zenés  gyerek fiú:
1. Lázár Noel (Kondorosi Kick-boksz  SE) Edző: Litauszki László
2.Petrovszki Márton (Kondorosi Kick-boksz  SE)
A versenyt Orosháza Város Önkormányzata támogatta!

hirdetés

Szóljon hozzá!

13 + = 22