Herczeg Tamás együtt kerékpározott a kétsopronyi fiatalokkal

kétsoprony biciklizés Fotó: Körös Hírcentrum

Kétsopronyban kerékpárral tett látogatást Herczeg Tamás országgyűlési képviselő. A túrán a helyi fiatalok is részt vettek, akiket Völgyi Sándor, Kétsoprony polgármestere fogadott a célnál. Az akció célja, hogy a fiatalokkal megszeretessék a sportot, az egészséges életmódot.

A Békéscsabai Kistérségi Társulás által építettet kerékpárút pályázat útján jöhetett létre. Herczeg Tamás képviselő szerint, igazán akkor tudunk mozgással teli, sportos, egészséges életmódot élni, ha erre van lehetőség. Nyilván egy községben, falun több lehetőség van a mozgásra. De ha vannak kerékpárutak, ahogyan Kétsopronyt és Békéscsabát is összeköti egy, az több lehetőséget ad.

hirdetés
Fotó: Körös Hírcentrum

Természetesen kényelmesebb és sokkal biztonságosabb is. Herczeg Tamás felelevenítette, hogy amikor a fia hetedik-nyolcadik osztályos volt, sokszor kerékpárral mentek el szülőfalujába, Pusztaföldvárra, de leginkább csak vasárnap, mert akkor kevésbé volt kamionos forgalom.

Így aztán nagyon fontosnak tartja, hogy a kerékpárúton a fiatalok immár biztonságban közlekedhetnek, és örömét fejezte ki, hogy a helyi iskola diákjai elvállalták a túrát. Kiemelte, hogy a biztonság is fontos, a kerékpár megfelelő felszereltsége: például a lámpák, a fék, a láthatósági mellény megléte. Herczeg Tamás a Megvilágosodás Napja nevű rendőrség által kezdeményezett programról is beszélt, aminek az a célja, hogy az emberek kedvezményesen vásárolhassanak világítást a kerékpárjaikra, amit a kerékpárboltok ingyen fel is szerelnek október 4-én több városban.

Völgyi Sándor elmondta, hogy minden évben el szoktak tekerni Kondorosra, Csorvásra vagy Gerendásra is, és idén is tervbe van véve a túra október első felében. Kétsoprony Polgármestere a közelgő M44-est felavató futást és kerékpártúrát is megemlítette, amin a községről is rengetegen részt fognak venni.