Sparring Day: kiváló eleme volt a felkészülésnek

sparring

A Sparring Day nagyon hasznos rendezvény, mert a gyakorló küzdelmek a felkészülés fontos részét képezik. Nem csak az utánpótlás számára, hanem azok részére is, akik versenyekre, egy hosszabb versenyidényre készülnek. Segíti a ráhangolódást, a küzdelmi stílus csiszolását. Mivel gyakran olyan partnerrel kerülnek össze, akit nem ismernek, versenyszerű körülményeket is biztosítanak.

A Békés Megyei Kempo Egyesület idén ötödik alkalommal megrendezett gyakorló küzdelmi napja, a Warriors Sparring Day új helyen került lebonyolításra Békéscsabán. Ezúttal a Rendezvénypajtában. Egy ring és két tatami küzdőtér várta a jelentkező harcosokat. A szakmai nap, amit a Békés Megyei Harcművész Szövetség is támogatott, a tatamis point-fighting és light-contact kick-box mérkőzésekkel kezdődött Schaffer Katalin, Hidvégi Nándor és Gregor László bíráskodása mellett. Kevesen indultak (Okány, Mezőberény), pedig többen is élhettek volna a lehetőséggel. Ezalatt a ringesek regisztrálása folyt, ahol jóval nagyobb létszám jelentkezett. Ez nem volt meglepő, hiszen régebben is ez elsősorban ringes eseménynek bizonyult. A közeli klubokon kívül nem csak az ország távolabbi részéről – például Nyíregyháza, Baja – hanem két aradi klubtól is jöttek versenyzők. Nemzetközivé téve az eseményt.

hirdetés

A párosítások elkészítését és a bíráskodás nagy részét Hricsovinyi Károly (Bcs. JALTE SE – Energy Gym) oldotta meg magas szinten. Szakmai véleménye szerint a romániai versenyzőket az erőből történő, míg a magyarokat a technikásabb küzdelem jellemezte. Számos remek gyakorló mérkőzés alakult ki. A mérkőzések zömében K-1 szabályrendszerben zajlottak, de low-kick, MMA  és ökölvívó mérkőzéseket is láthattak a nézők. Közöttük jól ismert egykori küzdősportolók és edzők is feltűntek. A résztvevők a külön erre az eseményre nyomtatott emléklapot kaptak.

Az eseményt Herczeg Tamás országgyűlési képviselő nyitotta meg. A képviselő egykor maga is karatézott, és rendszeresen jelenik meg a megyeszékhely küzdősport-rendezvényein – megtisztelve a küzdőtérre lépő versenyzőket. Az elkezdődő mérkőzések bizony kemények voltak, igencsak „odavágtak” egymásnak a résztvevők, nem egy rászámolás is előfordult. A nézők ennek megfelelően gyakran harsány biztatással járultak hozzá a versenyhangulat kialakulásához. A nap vége felé a gyulai rúdtáncos hölgyek mutatkoztak be, emelve a nap színvonalát.

Kövessen minket Facebookon!